Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

(és nyer napjainkban is) a művészettörténeti stúdiumokban. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha arra következtetünk, hogy a művészet- és építészettörténet művelői között Vargha László eredményeit az ötvenes és a hatvanas években hamarább megértették, mint az etnográfus kollégák körében: igaz, az utolsó fél évszázad néprajzi érdeklődésének a fejlődése sokszor nem is kedvezett a művészeti és esztétikai vizsgálatoknak. Hangsúlyoznunk kell, hogy Vargha László működésében ezen a téren sem pusztán a szemléleti, módszeri újításainak az értékét tartjuk méltánylandónak, hanem a legmagasabbra kell értékelnünk az 1950-es évektől közzétett kisebb stílus- és ízléstörténeti tanulmányaiban kifejtett eredményeit is. Ezekben a szakközleményeiben — akárcsak egyetemi előadásaiban és a gyakorlatain adott eligazító elemzéseiben is — a középkori kezdetektől a közeli múlt eklekticizmusáig széleskörűen kibontakozott a magyar népi építészet teljes fejlődésmenete, kapcsolatrendszere. Ezeknek az összefüggéseknek a művészeti és a művészettörténeti vonatkozásokon túl általánosabb művelődéstörténeti jelentőséget tulajdoníthatunk, s kutatásait bízvást tekinthetjük olyannak, amelynek jelentősége a társtudományi kapcsolódások révén is messze túlnő az etnográfia határain. Vizsgálatainak a tanulságai a konkrét adatszerűségeken, tárgytörténeti eredményeken túl olyanok, amelyek alkalmasak lehetnek mind a hazai, mind a kelet-európai vagy a kelet-közép-európai fejlődés részletesebb megértésére, bemutatására. Erre vall az is, hogy az idegen nyelven közölt tanulmányai, a külföldön bemutatott előadásai mindig kedvező fogadtatásban részesültek és maradandó visszhangot váltottak ki. Vargha László tudományos kutató munkájának fontos eredménye, hogy a népi építő gyakorlatot, szerkesztő készséget az építészettörténet egyetemes távlataiban helyezte el, és annak keretében értékelte. Az Őskori építészettől a hagyományos építő kultúra teljes bomlásáig a történeti fejlődést egységesen szemlélte, és a népi építkezés minden mozzanatát ebben a folyamatban tudta szemléltetni. Ezért — érthetően — elfordult az ahistorikus spekulációktól, történetietlenséggel együtt járó, egyoldalú rekonstrukcióktól vagy a kikövetkeztető evolucionizmustól. Az ötvenes évek végére szinte teljesen elzárkózott azoktól az elméletektől, amelyek korábban kitöltötték a népi építkezés kutatásunk értékelő, következtető vizsgálatait. Ezek helyett a tényleges tárgytörténeti folyamatok megismerésére törekedett, amihez lelkesen igényelte a történeti források minél kiterjedtebb, minél sokoldalúbb feltárását és megszólaltatását. Szívesen kutatta azokat a gazdasági, társadalmi, vagyoni stb. tényezőket, amelyek a népi építő gyakorlatot történeti fejlődésében általában is, és az egyes objektumok konkrét építéstörténete során is meghatározták. Az a társadalmi érzékenység, amelyet gyermekkorától magában hordozott — s amelyet kutatásaiban nemcsak mindig érvényesített, de tovább is fejlesztett —, sajátos színt biztosított a vizsgálatainak és a dolgozatainak olyan időszakban is, amikor még sokan ilyen irányban érzéketlenül végezték munkájukat. Vargha László munkásságával kapcsolatosan természetesen felmerül annak az igénye, hogy a nemzetközi kutatástörténethez való viszonyát mérlegeljük. Pályája korai szakaszától behatóan érdeklődött a szomszéd népek kutatásai iránt. Széles körű tájékozottsága, tapasztalatanyaga részben kényszerű okok miatt maradt rejtve. Szinte kivétel nélkül le kellett mondania azoknak a kutatásoknak a közzétételéről, amelyet közvetlenül nemzetiségi közegben végzett. Minden nagyobb publikációs kísérlete meddőnek bizonyult az utóbbi 15—20 évben is. A tágabb európai, illetve egyetemes tájékozottságát a német nyelvű szakirodalom révén szerezte meg, viszont korántsem a németországi iskolák hatottak rá, hanem a skandináv, finn, svéd, észt kutatás orientálta, amit később a dán, svájci kapcsolatai egészítettek ki. Majd az angol szakirodalom eredményei is alaposan érdekelték. Intenzív kapcsolatai voltak már a harmincas években lengyel, bolgár és jugoszláv kutatókkal is. Tőlük folyamatosan informálódott az élete utolsó esztendeiben is. A felszabadulás után sokoldalú munkakapcsolatokat épített ki cseh és szlovák kollégáival. A Szovjetunió különféle nemzetiségű kutatóit szívesen fogadta. A szovjet néprajz nála megfordult vezetői és specialistái megbecsüléssel nyilatkoztak gyűjteményéről és a munkásságáról. Szakirodalmi munkásságukban nemegyszer észrevehető Vargha László hatása. A magyar népi építészet-népi építkezés nemzetközi összefüggései egész életében izgatták Vargha Lászlót. Az ezzel kapcsolatos elemzései azonban ritkán tükröződtek publikációiban, mivel sokszor olyan megközelítésben tárgyalta a problémákat, amelyek mögött a szűkebb táji vagy a helyi belső fejlődés összefüggései voltak a meghatározóak. Előadásai és főleg a hatvanas, hetvenes években írt dolgozatai sokszor utaltak azonban arra, hogy a szokásos interetnikus átadás-átvételek, közvetítések problémáján túl eljutott a hagyományaink, ezen belül a népi építészet általános európai alaprétegéhez. Felismerte, hogy a fejlődés párhuzamosságait nem lehet megérteni a kiindulás vagy az egyes korok átfogó európai (vagy szubkontinentális térségeket felölelő) közös hagyományai nélkül. Egyre gyakrabban fedezte fel a népi építő gyakorlatban azokat a