Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: A dél-dunántúli település és népi építkezés változásai a 19. században (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum dél-dunántúli tájegysége)

mányára hivatkozunk.

15 Ami a paraszti árucsere viszonyokat illeti, a mezőgazdasági és háziipari termékek a múlt század közepén már eljutnak Pozsony, Sopron, Pest, Szabadka, Zágráb, Temesvár, Bánát, Bács-, Csongrád megye piacára is.

16 A gazdasági expanzió mellett a fejlődés másik meghatározó tényezője a telkiállomány elaprózódása, mely bár megyénként eltérő arányokat ölt, általában mögötte marad az ország más területeinek. A jobbágyfelszabadítás időszakában az országos telekátlag 0,41, ezzel körülbelül egybeesik a Somogy (0,40) és a Tolna megyei (0,30-0,40) átlag, Baranya viszont messze fölülmúlja 0. 60—0,70-es átlagával, elfoglalván a második helyet a dunántúli megyék között. Ez földmennyiségben annyit tesz, hogy egy fölszabadult telkesgazdára átlagosan 20-25 osztályozott hold esett Baranya megyében és 15-20 Somogy—, Tolna-, Zala megyékben. Ugyanakkor mind a négy dunántúli megyében egy-két zsellér jutott egy fölszabadult telkes gazdára, Baranyában csak 1,36.

17 Ez a tény azt jelenti, hogy a jobbágyfelszabadítás után az önálló paraszti gazdaság itt jóval kedvezőbb adottságok közt indulhatott meg, mint az ország sok más területén, s lehetővé tette a század második felére kibontakozó nagy konjunktúra kihasználását. A gazdasági föllendülés hatása megmutatkozik a falvak külső képében is. Ez az időszak az, amikor lassan felhagynak a faépítkezéssel, 1860 után elvétve épül már talpas-vázas lakóépület, ellenben a negyvenes évektől a faépítkezési területeken is tömegével készülnek a nagyobb méretű, egészségesebb földházak (itt-ott tégla és kőépületek), immár nem füstös konyhával. A század középső évtizedeiben végrehajtott tagosításokkal pedig elhárul a határ- és a belsőségek racionális élésének legfőbb akadálya, s kialakul a 19. századi rendezett településkép. 1. A dél-dunántúli településszerkezet jellemzése A történeti kutatások és a régészeti föltárások eredményeként tudjuk, hogy a falurendszer kialakulásakor Magyarországon az utcás településforma dominál.

18 A 14—15. században a szabályos alkatú falvak a Dél-Dunántúl területén is számbeli fölényben vannak a rendszertelen településűekkel szemben.

19 A török hódoltság idején azonban nagy területek pusztásodtak, a településhálózat föllazult, s csak a 18. század második felére rögzült újra. A 18. század végén készült I. katonai fölmérés térképein már azt látjuk, hogy a többnyire szabályos alkatú utcás települések mellett szép számban szerepelnek zsúfolt, rendszertelen belsőségű falvak, főként Zala megye déli részein, Belső-Somogyban, a Zselicségben és a Dráva mellékén (itt leginkább Baranyában a Fekete-víz térségében). Főként a fölsorolt területek falvaihoz külső határbeli gazdasági épületcsoportok tartoznak, amiket a 18. sz. eleji források is említenek, és később a 19. század közepén — az országnak ezen a részén 1858tól végrehajtott II. katonai fölmérés térképei is megörökítenek. S ebből az időből már igen sok följegyzés, elsősorban a sűrűsödő táj- és népleírások, majd a későbbi néprajzi gyűjtések

20 tájékoztatnak bennünket a falvakhoz tartozó pajtás- és akloskertekről, amelyek létezését a hódoltság előtti időkből a történészek nem tudják kimutatni.

21 A 18. századi halmazosodás kialakulásában nagy szerepet játszott a terület népességének óriási földuzzadása,

22 már az 1750-es évekből egy telken több házban lakó, együtt gazdálkodó nagycsaládokat említenek a korabeli források.

23 A települések megosztottságát adminisztratív lépések is segítik, Somogy megyében például már 1717-ben megyei statútum rendeli el, hogy a szegény nép gabonájának, szénájának tároló építményeit a lakóhelyhez közel, de azon kívül építse föl, a tűzveszélyek miatt.

24 - A hódoltság utáni Dél-Dunántúl településtörténetének változásait, meghatározó tényezőit, majd az 1860-as években végrehajtott tagosítások lezajlását, eredményeit HOFER Tamás mélyrehatóan elemezte,

2 5 így itt most ennek részletezésétől eltekintünk. Megemlítjük még a Dél-Dunántúl baranyai részein, legnagyobb számban az Ormánságban előforduló teres falut, melynek közepén nagy gyepes-fás, vízállásos tisztás terpeszkedik.

26 A II. katonai fölmérés térképlapjai jól mutatják az itteni falvak teres elrendezését, s közülük Kemse, Zaláta, Vejti, Sósvertike községek ma is őrzik e településbeli sajátosságukat. A vidék teres településformájának nagy múltjára enged következtetni egy 1330as oklevél, amely az ormánsági Viszló temploma körül kaszálót említ.

2 7 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum VII. tájegységének tervezésekor arra törekedtünk, hogy a dél-dunántúli településszerkezet alakulásának főbb sajátosságait érzékeltessük. Az épületállomány telepítése telkenkénti alapegységek szerint történik. A Dél-Dunántúlon a telkek leggyakrabban soros beépítésűek. A házak a telek hoszszában épülnek, rövid főhomlokzattal az utca felé. Legtöbb helyen a ház vonalában következnek külön tető alatt a nagyobb gazdasági épületek, az istálló és a pajta. A baromfi és sertésólak elhelyezésében igen gyakori, hogy a lakóépülettel szemközti oldalra kerülnek, ugyancsak ez az oldal a helye » gabonáskamrának, a telek elején, ahol előfordul. A soros udvara soros falu hasonmása s egyben alkotó eleme írja BÁTKY Zsigmond,

28 jellemzője a tégla alakú nyújtott, szabályos formájú telek, amely sok helyen a határbeli kerttel folytatódik. Változataként tartjuk számon a sarkosan megtört, L-alakú gazdasági épületekkel egybetoldott házú udvart, ennek kétféle megoldását mutatjuk majd be az Őcsényből áttelepített épületekkel és a drávapalkonyai portával. Kevésbé szabályos alakzatú többnyire a hal mázos falu telke, épületei gyakran rendezetlenül állnak, igyekezvén gazdaságosan élni a szűkösebb térrel. Rend-