Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: A dél-dunántúli település és népi építkezés változásai a 19. században (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum dél-dunántúli tájegysége)

szerint zárt a határ felé (lásd a 4. portát). A régióban Baranya egyes területeiről van tudomásunk az ún. baromudvaros telekelrendezésről. GUNDA Béla néhány ormánsági faluból arról tudósít bennünket, hogy az állattartó épületek hagyományosan a telek elején, a lakóház előtt helyezkedtek el. Ismerjük még ezt a telekrendet a hegyháti Mecsekjánosiból.

2 9 A telek méretei a későközépkori állapotokhoz mérten szélességben erősen megfogyatkoztak. SZABÓ István 14—15. századi okleveles források alapján végzett számításai szerint Somogyban, Baranyában és Zalában a fundus széle 40—60 méter közt váltakozott. 30 A 19—20 századi utcás falvakban ennek alig a felét vehetjük átlagosnak. Elég szűkös és megbízhatatlan adat áll rendelkezésünkre a telek beépítettségét, a telken álló épületek számát illetően. Az első részletes épületstatisztika (1890-es népszámlálása adatai) szerint a lakóházak országos aránya az összes épületek 51,24 %-át teszik ki, a gazdasági épületek csak 45,61 %-ra rúgnak. Ez a részesedés Somogy megye kivételével, ahol 47,56 %, a Dél-Dunántúlon még alacsonyabb: Baranyában 44,28%, Tolnában 40,01 %, Zala megye a maga 47,48 %-ával Somogyhoz hasonlítható.

31 Ez azt jelentené, hogy a gazdasági épületek száma alatt marad a házakénak. (A gazdasági épületek kategóriában a lakóházzal egy fedél alá épített gazdasági épületek is benne foglaltatnak.) Néprajzi gyűjtéseink ennél nagyobb számú gazdasági épületet tételeznek föl, főként a múlt század közepén és telkes jobbágyok esetében. Alátámasztani látszanak ezt a 19. század 50-es éveiből származó paraszti inventáriumok, vagyonbecslések adatai is.

32 A féltelkes gazda ingatlanjai közt általában szerepel az istálló, a pajta és a sertésól. — Ez a kérdés múzeumunk létesítésekor igen élesen vetődik föl, amikor el kell döntenünk, milyen számú épületből álljon a porták berendezése. Irányadónak a kiválasztott házakhoz egykor tartozó gazdaság méreteit tekintjük, támaszkodva a falu és vidéke korabeli helyzetének néprajzi-történeti rekonstrukciójára. A telket kerítés övezi, kapuval az utca felé. A 19. század végéről, de főként a 20. század elejéről számtalan néprajzi megfigyelés és fotográfia rögzítette falvaink kerítés változatait. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a 18. századi és esetenként a középkori történeti forrásokban előforduló kerítésfajták mindegyike fellelhető még itt-ott, eldugott falvainkban. így megtalálható az egyik legnagyobb múltra visszatekintő, keményfa cölöpökből, vagy hasított fatörzsekből földbe vert, fölül fűzfavesszővel összefont „próstya.., „porostya" vagy „hasogatvány" Csökölyben (1—2. kép), ami a különféle sövénykerítésekkel egyetemben általános volt az egész területen.

33 Alkalmazták a zsilipéit és szögelt álló- meg fekvő deszkapalánkokat, léckerítéseket és élősövényt. Nem ritka az utca felől a vályogból rakott „bástya", s a múlt század közepén föl-föltűnik az égetett téglakerítés gazdagabb falvainkban (pl. a Sárközben és Ormánságban) s hegyes vidékeinken a sárral falazott kő (Zengővárkony 1. kép. Földbe vert, hasított cölöpökbó'l készült kerítés, Csököly, Dózsa Gy. u. 51. (SZNMF 31017). 1850-es évek). A telkeket a „megye", az „örökség" határán is kerítés választotta el egymástól, általában igénytelenebb, olcsóbb megoldású az utcainál, a múlt században leggyakrabban fonott- és élő sövény-, bot- vagy karókerítések, sok helyen hágcsóval a szomszédba.

34 Egyes vidékeken az udvart a hátsó kert felé is kerítés zárja, ezt a formát örökítjük meg a drávapalkonyai telken. A kapuk legrégibb változatai a keretes, csúszós vagy keréken gördülő fasarkos fonott kapuk, elterjedtek a különféle desz2. kép. Az eló'bbi képen látható kerítés egyszárnyú szántalpas sövénykapuja (SZNMF 31016).