Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Lederer és kiinti barátnőid egyként azt mondják. Kiinti barátnőid nagyon ismerhetnek engem és nagyon ismerhet Lederer is. De mégis iszonyú, hogy egy ember, aki nem szereti a feleségét, mert más nő előtt pirul és dadog, aki mégis hű a feleségéhez, akkor az egy idegen, általa nem is látott emberről így ítélkezzék. A Kecskeméti fiúkról nem szólok, nem akarom bántani őket, egyszerűen nem hiszem el, hogy ők feltételezhették rólam, hogy megcsalom majd és elhagyom a feleségemet. Másfél sort kihúztam, mert téged se akarlak megbántani, csak félreértés lehet az egész. Azt írod, ,,a mondat határozottan könnyedre és humorosra volt fogalmazva." — Jól láttam én azt, igen jól láttam. Tisztában voltam vele, hogy hiába háborodok föl, az fog történni, ami történt, és hiába fogom én is humorosra, amikor te humorosan bár, de egy bizonyos irányban tapogatódzol vele. Tudtam én jól, hogy ha nem írom meg hogy milyen hatást vált ki belőlem, ha letagadom vagy szó nélkül megyek el ama humoros mondat mellett, akkor még rosszabbra fordul az egész, mehetek én akkor is világgá, nézhetem némán ezt a szűk szobát, avagy örülhetek tetszésem szerint, de mindegyik esetben a végén könyörgésre kell fognom a dolgot, akkor is ha nem bírok könyörögni. Nem is tudom, mért sietek leírni, amikor nem is akartam, amikor van már rengeteg időm, van már, hiszen szabad vagyok a kutya úristenit és amúgy sem bírom még elküldeni ezt a levelet. De nem hallgathatom el, hogy úgy látszik „szociális munka" örve alatt cinizmusra tanítanak Londonban, hiszen jelen időben és múlt időben egyaránt többször írod most leveledben, hogy „mindig felajánlottam szabadságodat, menekülj, ha tudsz". Hiszen ebben magad is belátod, hogy képtelenség, benne van, hogy szerinted is valószínű, hogy nem tudok. Hát akkor mért szólítgatsz föl erre engem ? Akartam-e én valaha menekülni tőled? Mikor elutaztod előtt Ürömről hazafelé mentünk, akkor is csak az az elkeseredés beszélt belőlem, hogy te úgylátszik csak nyári játéknak tekinted az egészet, amelyet most minthogy ősz van, illik abbahagyni. A szádba rágom, érted? hogy te akarsz szabadulni tőlem. De akkor nem tisztességesebb-e azt nyíltan kijelenteni, legalább énelőttem vállalni romlásomat, mint még ezt is az én nyakamba rakni, aki miattad már úgyis a föld férgei között érzem magamat. 1(5 József Attila 241