Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Egyezer kilenc éves koromban loptam, hogy az Etusnak játékot vehessek. De azóta tiszta, tisztességes és becsületes voltam mindig és mégis oly áhitattal néztem rád, emberségedre, mint aminek az elérésére húszesztendei szörnyűséges élet, megaláztatás és szenvedés kellett. Vedd tudomásul, hogy most már nem bírok elszakadni tőled. Vagy megőrülök, vagy megdöglöm, vagy a feleségem leszel. Nem voltál-e eddig utólagos igazolása annak, hogy borzalmas életemet vállalnom mégis csak érdemes volt, hogy ami érték van bennem, azt megőriznem mégis magasztos volt, mert van akinek mégis csak kincses kamrája lehetek, ha tán még nem lettem számára azzá. Hogy óvtam, féltettem magam, testben, lélekben erős, egészséges és tiszta legyek, jaj, nehogy valami mocsok legyen rajtam és bennem, hiszen én csak olyant szerethetek majd, aki az egész tisztaságot szereti bennem és annak nagyonnagyon kell szeretnie ! Tudod, mi az, hogy rikkancs, azon kívül, hogy újságot árul? Nem az, aki egyetemi hallgató korában csinálja, hanem aki mint kölyök kerül oda ? De nemcsak magamat óvtam, hanem mást is. Jött az elegáns homoszekszuális bácsi és cukorral vitte a gyereket a kapu alá, és én odamentem és azt mondtam, bácsi, hagyja ezt a gyereket, nekünk most fát kell hordanunk, és a gyereknek, ki idősebb volt nálam odaígértem acélgolyómat, hogy jöjjön, pedig nem is kellett fát hordani. És amikor Újpestre menvén a gyárba, hónom alatt az egész napi kenyérrel és nem tudom mivel, az egészet odaadtam egy öregasszonynak, akit a többiek kifeszített spárgával elbuktattak. Hogy sírt, fájt és átkozódott, azok meg röhögtek, én meg hiszen mást nem tehettem, fölsegítettem és ezt mondtam együgyűen: ne sírjon néni, itt van az egész kenyerem. Ami nagyon megható história, hiszen most ebben a pillanatban is elbőgtem rá magamat, de nem von le semmit abból, hogy most, amikor a kurvák, stricik és a söpredék világától annyira tisztán megőrződtem, ne azon gondolkozzam állandóan, hogy miképen csalhatom meg majd minél furfangosabban a feleségemet és ne azzal töltsem nagy jóllakások utáni emésztési pihenőmet, hogy miképen ne legyek támasza neki. Fázom, borzongok, de ne félj, folytatom még.