Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

bától, és huszonhárom és fél évemmel az egész emberiség történelmét ? Miért hagytál el ? Vagy neked nem fáj ennyire ? Talán még el is rettentelek magamtól azzal, hogy annyira szeretlek. Itt Apánál tanulhattál volna titkárságot. Én nem is zavartalak volna. Csak legalább telefonon beszélgethetnék veled, cél nélkül bár és oktalanul. De tudnám, hogy mit csinálsz, tudnám, hogyha én nem is erőszakolom látásodat, mégis láthatnálak, ha akarnád és tudnám azt is, ha nem akarnád. így szörnyű, mert hogy nem tőled függ, az nagyon megtéveszthet téged, mondván: sétálgatnék én véle, de hát ha nem lehet. Kicsi bogaram, az a hosszú, múlt vasárnapi leveled még mindig nem hagy nyugodni. Fáj a fejem, ha olvasom és azt olvasom mindig. De az ne bántson téged, nagyon szeretnék mindent tisztán látni, úgy, mintha áttetsző vizeskorsó volna a világ. De ez a levél iszonyú a maga bizonytalanságával. Kicsikém, nehogy rám való tekintettel tiszta érzéseidet befolyásold. Nehogy elhitesd magaddal, hogy szeretsz, ha nem szeretsz igazán. Azzal mindkettőnk életét tönkretennéd — az őszinteséggel pedig legalább azét megkímélnéd, akit én nagyon szeretek: a magadét. S ha nem hazudsz magadnak, és nem szeretsz, bevallód, azt vagy elviselem, vagy nem. De ha mindkettőnket félrevezetn, az elviselhetetlen. Oh, milyen jó is volna, ha nem hazudnál magadnak, még bizonytalan se volnál, csak szeretnél, mint téged én. Vagy így is van? Édesem. Én nem is írok ezentúl, csak külön leveleidre válaszolván. Nem akarlak jobban lefoglalni, mint amennyire magad engeded magadat és botor írásaimmal mégjobban megzavarni dehogy is szeretnélek és ezeken ne is gondolkozz, úgyse tudod semminek nyitját találni személyes jelenlétem né.kül. Bár én se gondolkoznék rajtuk, csak láthatnálak, hogy minden megoldódjék. Mert itt csődöt mond minden spekuláció még elméletileg is, hiszen konkrét és egyéni tény, és csak az intuíció segít. De olyan távol vagy tőlem a térben, hogy néked, aki annyira szereted a világ konkrét dolgait — rólam nem is lehet intuíciód. Isten áldjon meg, szívem. Mindent mindenben úgy fogok tenni, míg csak nem találkozunk, ahogyan kívánod, mert ez talán megnyugtat engem is. Szeretném, ha tiszta eszem leborulna előtted: ha már nem gondolkodnék rajtunk, hanem élném