Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

közt élsz most ? Oly jó melegen süt a nap, a családi ügyek lebonyolódtak — azt hittem, hogy most már csak dolgoznom kell és most úgy hullanak szét bútoraim, asztalom és ágyam, mintha termeszek ették volna meg anyagát. Beteg vagy nagyon ? Fájsz nagyon ? Vagy csak nem akarsz még vélem is törődni ? De akkor küldj egy anzixot a Themseről, hogy kedves Attila, idehullottál belőlem. És akkor nem zavarlak az én fájó kétségbeesésemmel, mert tudom, hogy akkor is, úgy is rosszul esik neked minden szomorúságom. Már arra is gondoltam, hogy táviratozom, do túl hosszú az új címed ahhoz, hogy megtehessem, — nem tudom, hogy mit lehet kihagyni belőle. És mindmostanig magamban tartottam ezt a sok vergődő kérdést, tudtam és tudom, hogy valami bajod lehet, amit nékem nom szabad súlyosbítanom. De én is gyarló ember vagyok, veled szembon lehetnék-o más? hiszen rettenetesen tudom, hogy szeretsz, de mi lesz belőlünk, hogy ha nem akarod, hogy én is tudjam, amit te tudsz, ha titkaid vannak ©lőttem, ha nem akarod, hogy én is éljem az életedet. Hiszen őrültség, ha éppen szerelmedre való hivatkozással akarsz engem bajaidtól „megkímélni", mert ez a legnagyobb kíméletlenség, ami engem sokkal verőbben ver, hiszen ölbe tett kezekkel kell néznem küzdelmeidet, vagy éppen hyportrophikus búval sejteném viaskodásodat, amihez még az is hozzájárul, hogy hátha segíthetnék, még ha nem segíthetőnek látszik is egészen a reménytelenségig, hiszen sem eszem, sem szívem nem megvetendő. És vórverő ostobaság azt az embert, aki mi ketten vagyunk, fél férfiemberré és fél nőemberré kettészakítani, hogy mindkét fél önmagában hévül tusázzon halálosan olyan alkonyos hatalmak ellen, amelyek a két félember puszta egyesülésével nagyrészt már el is pusztultak. Kicsikém, az Atyaúristennel szemben lehetsz csökönyös szamár, mert én ott közbenjárok érted, de velem szemben nem lehetsz más, mint szelíd, jóságos és megnyíló ember, amilyennek ismertelek és amilyennek mindig ismerni akarlak karjaim között. Kicsim, Márti, darabos szántóimon aranyos boronám. Engedd, orvosod legyek, hogy meggyógyuljak. Engedd, hogy napos völgybe vettessem, hogy bő, tékozló termésed legyek. Engedd, hogy jó légy, hogy erős legyek.