Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Ma délután együtt leszek Kecskékkel. Olyan kedvesek és olyan boldogok — pedig ők is megérdemlik, hogy azok legyenek. Én most erőt próbálok gyűjteni és ilyen szomorú levelet nem írok többé, bármi is ér, akár a világ hull koppanva fejemre, akár te téped le róla koszorúdat, amely minden zöld levelem és minden piros virágom volt ezideig. Légy jó, a szíved szerint. Attila 154 VÁGÓ MÁRTA - JÓZSEF ATTILÁNAK London, 1928. okt. 8. hajnalban Drágám, 3/4 5 van, kint még teljes sötétség, eddig még nem sikerült lehunyni a szememet. Nézem a fény és árnycsíkokat a falon, kintről szüntelen vonatdübörgés, hosszú füttyök hallatszanak be, néha úgy hallatszik, mintha közvetlenül az ablakom alatt dohogna és fujtatna egy lokomotív, a kattogás kicsit tompábban hangzik. Nem akartam gyáva lenni, nem akartam meghátrálni, hát most itt vagyok. Es ha most virradóra már tudom is, hogy végeredményben csak gazdagodást hoz ez és minden és hogy nagyon szerethet (vagy gyűlölhet?) Isten, hogy különösképen sohse engedett zsúrozó és táncoló társadalmiosztálytársaim közt élni, hanem mindig belepofozott valami fájdalomba és nehézségbe újra és újra, hogy aztán megint nagyon tudjak örülni.(?) Tegnap reggel még igen vidáman cigarettáztam, délelőtt beszélgettem itt egy amerikai lánnyal, aki otthonában egy Labour — Schoolban (szoc. isk.) tanít, újságíró és könyvtáros is volt a Labour-éknál, ő se bírja a Settlementet és hamarosan el akar költözni. Aztán ott lunchöltem volt pensiómban barátnőimnél, ebéd után, ki tanult, ki olvasott, ki aludt, én előbb majdnem megtanultam kívülről egy Tennyson-verset (,,

Airyfairy Lilian"), ugyanoly muzikális mint Te drágám és azt hiszem nagyon tehetséges, hiába szokás szalonköltőnek szidni.