Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Most, hogy átolvastam ez illatos levélkét, belátom, nagyon zagyva — néhol meg kihagytam vagy az állítmányt vagy az alanyt, vagy pedig magát a mondatot. Ez utóbbi kivételével mindent beleszúrtam mint rendes emberhez illik. 147 VÁGÓ MÁRTA - JÓZSEF ATTILÁNAK London, 1928. szept. 28. Édesem, ugy vágyódom utánad és te nem irsz nekem ! Már gondoltam rá, hogy elköltötted sürgönyre és expresszlevelekre a pénzt, amiből vagy 15 — 20 40 filléres bélyeget vehettél volna (és még te szoktál engem mint praktikusságtól távolállót megvetni.) De részint azért mert hátha nem ez az oka annak hogy nem irsz és nem akarom, hogy kötelezőnek érezd, mert Isten tudja, mi a helyzet most Nálatok, esetleg nem kerül a kezedbe a levél. De mondd, hogy lehetsz ilyen gonosz és nemtörődöm ? Most már több mint egy hete hir nélkül vagyok ! Ne felejtsd el: október 3-ikán hivd föl apát reggel telefonon otthon ! Nagy gondjaim vannak, arról van szó, hogy kiköltözzem egy Settlementbe, ami egy borzalmasan piszkos munkásnegyed közepén van, az iskolámhoz elég közel különben, és maga a ház elég rendes, csak szörnyűek ezek a csúf öreg szociális munkásnők; Első impulzusom, mikor kimentem az volt: a fenébe hagyni ezt az egész pályát, nevetséges egy ilyen bonyolult, feneketlen társadalmi őrültséget ilyen kis eszközöcskékkel a felületén simitgatni, vagy belefog az ember egy egész komoly tudományos stúdiumba, és megpróbálja fogni a gyökerénél az okát mindennek a rettenetes egyenlőtlenségnek vagy menjen a fenébe. De aztán az volt az érzésem, gyávaság volna kitérni ez elől a tényleg komoly próbája elől annak, alkalmas vagyok-e erre a pályára. És azt hiszem hamarosan tényleg itt fogom hagyni ezt a szép és tiszta városrészt a parkokkal, a penziók a kedves, csinos fiatal lányokkal és elmegyek azok közé a keményarcu öreglányok közé a kormos piszkos uccákba, (maga a Settlement egy szép kis fás, 13* 195