Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

be kell hogy vonjak. Dacára neuraszténiámnak, ha már elaludtam határtalanul alszom, de az elalvás nehezen megy. Nagyon sokszor ébren vagyok még az ágyban amikor besüt a nap, tehát reggeli 7 órakor, ilyenkor aztán felkelek, mert különben elvész a nap. Igy jöttem rá, hogy mozdulatlan fekvésnél alvás nélkül is kipihenheti magát az ember. Csak azt csodálom, hogy erre még nem jött rá senki. Természetesen ezt nem lehet a végtelenségig folytatni, de két éjjelen át lehet, hanem akkor minden érzést le kell tompítani s nem szabad megengedni, hogy az agy mást, mint tiszta logikai munkát végezzen, bizonyos fokú intenzitással. Megjegyzem, az agy akkor is dolgozik, ha nincs ébren az ember, tehát itt csak annyi erőtöbblet használódik fel, amennyi a gondolatok társulásának fékentartásához szükséges. Általában a gondolkodás nem egyéb, mint hogy engedjük fölmerülni a képzeteket s a nekünk nem megfelelőket félredobván a megmaradtak létét kihangsúlyozzuk, bizonyos irányban: tehát a gondolkodás tulajdonképpen gondolat ölés, aminthogy állattenyésztés is csak ugy lehetséges, ha mennél inkább kipusztítunk egyéb állatfajtákat arról a környékről. Azonban a pihentető de ébrentartó gondolkodást ábrándozásnak is novezhetnők (bár komoly értékek is megfordulhatnak benne, sőt mindenkor kell fölhasználható eredménye legyen, bár ez attól függ, kiről van szó). S amit az előbb említettem, a gondolatok társulásának fékentartása alatt azt értem, hogy csupán az elmosódó képzeteket veti félre s ezt a munkát nem egy bizonyos ítéleti vagy képzetkonstrukció létrehozásának, mint célnak az érdekében végzi, tehát csak fizikai értelemben végez munkát, alig több erő fölhasználásával, mint azt alvás idején tenné. Vagy így is mondhatom, hogy: az agy lélegzik. Nem fú vitorlákra és szélmalmokra, csak a tükörre lehel. És itt van a zseni elásva: a gondolkodás mikéntjének eme fölismerésével lehetne talán megmagyarázni, hogy a zseni miben nagyobb intenzitású a nemzseninél. Pl^aiószinü, hogy a költőzseninél a fogalmak nem esupán fogalmak, hanem olyan dolgok, melyek az ő számára simvagy antipatikusak. Igy aztán ő a képzeteket ebből a szempontból hagyja létrejönni és társulni, ami által előáll az újnál is ujabb gondolat, mert hiszen más az ilyen gondolatot nem engedné létrejönni, vagy ha létre is jött, mint használhatatlant eldobja és elfelejti » mert az csak önmagáért való. Ady különösen kedvelte a