Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

elhagyott lakásomon és lefoglalta Ady-kézirat-gyűjteményemet. Színes riport erről az Egyedül vagyunk-ban, mely megemlékszik az átoklevélről és a szabadkőműves-tarsolyról, mert „tudvalevő" úgymond, hogy Adyt Fenyő vitte a szabadkőműves páholyba. (Nem érdekes, de az igazság az, hogy én soha nem voltam szabadkőműves, s ha ismerőseim erre rábeszélni próbáltak, mindig azzal ütöttem ezt el, hogy én esténként kimaradhatok anélkül, hogy azt mondom: ma este a páholyban vagyok.) Denique a műkincseket lefoglalták, - néhány értékes Adykézirat mindjárt a lefoglaláskor eltűnt, nyilván a bizottság egyik-másik tagja kezén, nevezetesen Ady önéletrajza, melyet ő az első Ady-szám alkalmával számomra írt, és eltűnt a Harc a Nagyúrral kézirata. Aztán úgy látszik a műkincs-fogalom nem volt alkalmazható Móricz Zsigmond Sárarany&n&k és Babits drámájának kéziratára, mert ezek szőrin-szálán eltűntek, — mindezt persze csak később, a nácik kikergetése után tudtam meg. Mikor 1945 tavaszán visszamehettünk lakásunkba, a gyűjteménynek semmi nyoma; az egyetlen nyom, amin elindulhattam, Csánky Dénes személye volt, akiről azt hallottam, hogy Bajorországban tartózkodik, — címét is megtudtam. írtam neki, s ő szívesen válaszolt: a kéziratokat ő foglalta le, s rábízta a Széchenyi-múzeum egyik fiatal tisztviselőjére, akiről tudta, hogy lelkes Ady-barát. írjak ennek, - megmondotta nevét, lakhelyét, nyugaton. írtam neki; hamarosan megjött a válasz: igenis az Adyk nála vannak, s rendelkezésemre állnak. El is küldte párizsi címemre, s bár én felajánltam, hogy megtérítem fölmerült költségeit és honorálom gondosságát, ő semmit sem fogadott el: semmi kétség, őt igazán az Ady-kéziratok sorsa érdekelte. Vagyis Csánky Dénes semmiféle feltételhez nem kötötte a hasznos útbaigazítást, - mert otthon azt beszélik, hogy tőlem ezért a szolgálatért múzeumi állásába való visszahelyezését várta, önzetlenül segített a kéziratokhoz. Ami pedig a múzeumi tisztviselőt illeti, aki megőrizte és eljuttatta hozzám a kéziratokat, ezt olyan korrektül bonyolította le, hogy akár megesküszök rá, hogy a fentebb felsorolt hiányzó kéziratok nem az ő kezén tűntek el s nem is Csánky kezén, a lefoglalásnál jelen volt tanúk valamelyike sorozta be saját műkincsgyűjteményébe. 6 Veiér Enaébet Sl