Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Idáig jól is ment minden. Mikor Párizsból New Yorkba költöztünk át, s a hatodrangú szállodában, hol megszálltunk, csomagjaink rendezéséhez láttunk, megdöbbenve konstatáltuk, hogy a levelesláda hiányzik. Hol maradt? Reklamáltuk a hajónál, — nem tudtak róla. Reklamáltuk a párizsi szállodában, a vonaton, mely Le Havre-ba vitt bennünket, a vámhelyiségben sehol semmi nyoma. Fájdalommal és szégyennel gondolok vissza veszteségemre, a magyar irodalomtörténet veszteségére. Hogy e láda birtokában ezek a följegyzések értékesebbek lettek volna, semmi kétség. Sajnos, nem tudom jóvátenni ezt a bűnös gondatlanságot, — magam megbüntetésének szántam, hogy ezt így bevallom, — keményebbet érdemelnék. E fejezet írása közben kaptam meg Hegedűs Nándor könyvét: Ady Endre nagyváradi napjai. Sao Paoloból kaptam meg, helyünk a nagyvilágon egyre kiterjedtebb lesz. El is olvastam; jószemű, lelkiismeretes író munkája. Sok érdekeset tudtam meg belőle Adyról, de különösen megtanultam, amit már eddig is teoretikusan vallottam, hogy minden életrajz, emlékezés, múltak idézése, tele van tévedésekkel. (Az önéletrajz is, de most nem erről van szó.) Az emlékezőtehetség fogyatékossága, elfogultságok, exhibiciós hajlam, Lust zum Fabulieren, barátságok és ellenségeskedések, politikai vagy filozófiai beállítottság, butaság és túlokosság, stb. mind forrása a tévedéseknek, hamisításoknak, felületességnek. Amit e tekintetben Ady váradi három esztendejéből korrigálni lehetett, azt a szerző alaposan elvégezte, s legtöbbször meg is tudta magyarázni a tévedés okát. Semmi módom arra, hogy gazdag anyagát bármivel is gyarapítsam, legföljebb egy ponton. Keresi, hogy jutott Ady dramolettje a Magyar Géniuszhoz. Megmondhatom. Egyesegyedül Osvát révén. Osvát nemcsak a francia napilapokat olvasta buzgón, hanem a magyarokat is, beleértve a vidéki lapokat. Aligha jelent meg Aradon vagy Szegeden, vagy Debrecenben lap, amit Osvát ne olvasott volna. Ne figyelte volna, hogy egyik vagy másik munkatársa mit ír, hogy fejlődik. Áll ez különösen Nagyváradra, mely pátriája volt. Mihelyt valamelyik váradi lapból arról értesült, hogy egy dramolettet adtak elő, melynek szerzője Ady Endre, elkérte a kéziratot, vagy közvetlen a szerzőtől,