Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Ennél jobb kezekben azt hiszem nem is lehetett volna. Lakása, ágyneműje, kiszolgálása a lehető legtisztább, a lehető legmeg­felelőbb volt. Egész környezete azon volt, hogy a legnagyobb áldozatok árán is ahhoz a kezeléshez juttassa, ami zsenijének és szeretetreméltó emberi egyéniségének kijárt . . . Barátai kü­lönben állandóan körülvették, különösen Móricz Zsigmondot, Schöpflin Aladárt, Rippl-Rónai Józsefet, Fenyő Miksát és Hat­vány Lajost láttam sokszor nála ..." Aránytalanul hosszan foglalkoztam ezzel az üggyel, de úgy éreztem, hogy mint koronatanú meg kell ezt tennem, mert az ilyen vádakból valami mindig megmarad. Földessy Gyula állásfoglalását komolyabban vettem; be­csültem őt, s felelős embernek tartottam, akit szenvedélyessége túlszédíthet az igazságon, mint ezt Babits és Kosztolányi elleni állásfoglalásán látni véltem, de aki hiszi azt, amit mond, s di­namikusan ki tudja fejezni. Az történt, hogy Földessy előadást tartott Babits Mihályról, mely szerintem nem volt irodalmi kri­tika, hanem egy megbántott ember haragos bosszúja. Nem áll­tam ki Babits védelmére, az volt az érzésem, hogy az irodalmi afférekből kiöregedtem, amikor megjelent Ady Lajosné könyve, melynek rendezésében én is, mások is, Földessy tehetségét vél­tük felfedezni. (Azé>ta megtudtam, hogy az igazi szerző Dénes Zsófia volt, s Földessy csak lektorálta.) A könyv vezérmotívu­ma az volt — nem hogy ki volt Ady barátja, ki nem , hanem ki hogyan viselkedett a család Csinszka elleni perében. írtam erről az Esti Kurírban, hogy hogyan, mit, ma már nem tudom, de arra jól emlékszek, hogy Földessy ellen nem is támadón, inkább tréfásan, s igazán akkor álltam ki, mikor Földessy egy nagyon igazságtalan intervjut adott Csinszka ellen. Nem rész­letezem tovább; a dolgok úgy alakultak, hogy néhány levélvál­tás és személyes találkozás Földessyvel közel hozott bennünket egymáshoz, és én ma is szívesen gondolok barátságunkra. S most folytatom a kéziratok sorsáról szóló szomorú feje­zetet. A náci időben történt bujdosásom idején Ria egy nap el­hozta az Egyedül vagyunk nácilap egy számát, melyben meg volt írva, hogy a műkincsek lefoglalásáról szóló törvény alap­ján Csánky Dénes, a Szépműveszeti Múzeum igazgatója kellő se­gédlettel — köztük az Egyedül vagyunk embere , megjelent

Next

/
Oldalképek
Tartalom