Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

bántva, ha mások nem kellő reverenciával szóltak rangodról. Évtizedeken át a legközvetlenebb kapcsolatban éltél a modern magyar irodalommal. A legkülönb írókkal. Szívesen törődtél velük, de soha egyikük mellé sem telepedtél le, hogy Eckermann módjára jegyezzed szavaikat. Ezt már nem tudtad jóvátenni emlékezéseiddel. Én: Annál kevésbé, mert meg sem tudnám mondani, mi volt ezekben a költészet és mi az igazság. Vertem is eleget mellemet mulasztásomért. A Bíró: Hagyjuk ezt. Inkább dicsekvés volt ez, mint meaculpázás. Én: Ha bíró mondja, akkor így lehetett. De végül is az indító okok az Úristenre tartoznak. A bíró előtt, úgy vélem, a cselekedet a fontos. A Bíró: Jól van. Adyval törődtél, Babits Mihállyal is. Móricz Zsigmondnak nem volt semmi szüksége rád, sem másokra. Ami neki kellett, azt ő előkerítette az ő „ravasz kálvinista becsületességének" eszközeivel. De mi mindennel maradtál te adós. Törődtél Tóth Árpáddal, ahogy kellett volna? Vagy Somlyó Zoltánnal, ahogy illett volna, pedig igen becsülted őket. Nálam föl van jegyezve, hogy szeretted is mindkettőt. Az az érzésem, hogy Osvát Ernőnek is adósa maradtál, de erre nem térek ki, tudom, hogy ez életed legfájóbb sebe. Én: Lásd, bírám, arra gondoltam, hogy ha őszintén és elfogultan vallok mindnyájukról, akkor valamit jóvátehetek. A Bíró: Fanget an! Ahogy a Meisteisinger-hen mondják. BEVEZETÉS Valóban csak följegyzések és távolról sem kísérlet arra, hogy a Nyugat folyóirat történetét mondjam el. Két előadást tartottam New Yorkban magyar közönségnek a Nyugatról; néhány cikket írtam elhunyt íróbarátaimról, néhány följegyzésre akadtam bőröndjeimben, ezekből, meg elhalványuló emlékeimből állítottam össze, úgyis mondhatnám: csaptam össze ezt a kissé emocionális írást. „Emocionális," mi más lehetne egy öreg ember emlékezése, melyben java férfikora szellemi légkörét próbálja felidézni: „jobb részem arany álma", ahogy Arany János mondotta, ha ugyan így mondotta.