Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Fenyő Miksa írói pályája
februárjában. 59 Pedig már itt is van néhány újszerű meglátása pl. Ady vers-zenéjéről. A Nyugat Ady-számában megjelent nagy tanulmányában meg éppen elsőként mondja ki, amit később Babits és Földessy is jól látott, hogy Ady lírája egyetlen nagy egység, melyben mindegyik vers összefügg a másikkal, egyik a másik értékét növeli. Ugyancsak figyelemre méltó, amit az utóbbi cikkben Ady verseinek drámaiságáról vagy a szavak jelentésbeli gazdagodásáról mond. Egy-egy észrevétele mindig találó és lényeges, csak éppen nem fejti ki, nem alapozza meg és nem is próbálja meg következetes gondolatsorba rendezni észrevételeit, így legjobb megfigyelései is belevesznek a hódoló lelkesedés szépszavú árjába. De ne legyünk igazságtalanok. 1909-et írunk. Mindennek más volt az akusztikája abban az időben, mikor Adynak minden irányból a támadások bombazáporát kellett állnia, s az ilyen feltétlen hódolat a költőnek is jóleső védelmet jelentett. Ha figyelmesebben olvassuk, akkor azt látjuk, hogy még ezeknek az általánosságokba oldott esszéknek is majd minden szavát konkrét polemikus indulat fűti. Mikor ilyeneket ír le a Parisban járt az ősz ürügyén: „Petőfi sem írt egyszerűbbet, keresetlenebbet", akkor a rosszindulatú, Ady értetlenségén gúnyolódó maradiak felé döf. Csakhogy a polemikus indulat is elernyed előbb-utóbb, ha nem tényekkel, hanem csak hittel táplálkozik és bizonyít. Ez történt Fenyő Ady-cikkeivel is az idők folyamán. 1927-ben maga is leírja: ,, . . . számomra az Ady-kérdés már megszűnt esztétikai probléma lenni; valóságos hittétellé vált, melyről a hitviták szenvedélyességével nyilatkoztam." 60 Ezért írhatta József Attila jogosan és szellemesen 1929-ben az Ady-revízió idején Fenyőnek Ady védelmében írt cikkéről: „Fenyő Miksa látja a csodát és hiszi. Én is hiszem és látom, de ő tovább menni nem hajlandó. — Ady-klerikális." 61 Saját gondolatmenetünk körében maradva nevezhetjük ezt a kiürülést az impresszionista kritikai módszer zsákutcájának is. Meglepő, hogy Babitsról, akit Fenyő Ady után a legtöbbre becsült a Nyugat gárdájából, és akinek emberi magatartásával is azonosulni tudott, kevesebbet írt. 1920-ig mindössze egyetlen kritikát, akkor is esszékötetéről. Elképzelhető, hogy ennek is a Nyugat belbékéjének védelme volt az oka, a tapintat Ady iránt, aki egyszer nagyon megbántódott, mert Ignotus elragadtatott
