Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

nak, a /Cató-kötetnek ritmikus könnyelműségeit, magam is csak a Söprik a pápai utcát című versre emlékszek, meg arra a két sorra: „Nekem minden bagatell, Nekem Kató maga kell" hatvan esztendeje ennek, vagy még több — a férfi évek során Heltai Jenő költészete mindinkább elmélyül, s ha a Nyugat-korszakban írt egy szonettjét, melyet ,,el nem készülő verseskönyve előszavául szánt" így végzi: Én aki tudtam szállni bátran, A szárnyas lórul rég leszálltam, Ma már nem járok csak gyalog. Háttal fordultam már a Napnak, Kihűlt szívem mélyén fakadnak Színtelen, elkésett dalok. határozottan ellent kell mondanunk, mert éppen férfikorában és öregségében írta legszebb verseit. Szabad itt egy tetszelgő megjegyzést tennünk? Heltai Jenő már elismert, „beérkezett" író volt, mikor a Nyugat megindult (1908), de azok közül a régebbiek közül való, kik hamar felismertéke kezdeményezés jelentőségét, és szívesen adták java írásaikat a Nyugatnak. Ami írást Heltai Jenő a Nyugatnak adott, valóban java írása volt, s lehetett abban valami szerepe a genius loci-nak, hogy Heltai Jenő költemények tekintetében önmagával szemben egyre igényesebb lett. Hogy így volt-e vagy sem, nem fontos, — tény az, hogy ebben az időben néhány igen szép verset írt — nem volt bőtermésű költő , és írta A néma levente című verses darabját, melynek szivárványos játékáról külön fejezetet kellene írnunk. S végül öregkorában, 1945 után, néhány rendkívüli verssel gazdagította költői oeuvre-jét és a magyar irodalmat. Az egyiknek címe Egeres: Toloncház, 1944 november: Ez itt a híres Egeres, (Nem olyan úri fogda mint a Marka) És benne ülök én, örök csavargó, Edzett, kipróbált alperes.