Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

szabb elbeszélése A gazdag költő meg a szegény költő , melyet a magyar elbeszélő irodalom remekének tartok, s ha tíz legkülönb magyar novellát kellene kötetben adnom, Heltaié, a két költő története benne volna. Egy másik novellája, tán Borax Rudi a címe, egy buta nőről szól, kit a férfi egy megpróbáltatáson szenvedélye után, átmeneti nőnek, lelki pihenőül választott magának, s ki kétségbeesésbe kergeti a férfit. írók, színésznők és más csirkefogók című kötetében jelent meg, s tán ebben jelent meg Az orvos és a Halál című groteszk novellája is. S idézni szeretném a Tündérlaki lányok című novelláját, vagy azt amelyik Teofrasztus, a ritka könyveket gyűjtő bölcs, szerelmi kalandjáról szól, ki meglátja és megszereti az elragadó házmesterlányt, ki persze színésznőnek készül, és elindul a lány meghódítására. Teofrasztus nem volna bölcs, ha nem tudná, hogy ehhez pénz kell; összeszedi évtizedek óta gyűjtött ritka könyveit és eladja egy antikváriusnak harmincötezer maravédiért. Megy haza diadalmasan a pénzzel, s mikor Éliás zsidó boltja előtt elhalad, ez kiszól, hogy végre évtizedes kutatások után sikerült megszereznie a Mascarios című könyvet, mit Teofrasztus mester oly epedőn óhajtott magának. A mester rezignáltán elmondja, hogy épj>en most adta el minden könyvét, mire Éliás kijelenti, hogy akkor Mascariost a British Museumnak fogja felajánlani, hol már régen hajszolják ezt a könyvet. ,,Ezt már nem" mondja Teofrasztus mester elszántan, s harmino itezer maravédiért megveszi a könyvet. Persze barbár dolog egy Heltai novellát ilyen Reader's Digest-sűrítettséggel előadni, éppen sava-borsa vész el, amivel Heltai a legegyszerűbb történetet is művészi magasságokba szökkenti. „Groteszk" mondottam előbb Heltai egyik novellájára, s még egynéhányra mondhatnám. S az jutott eszembe, hogy Raffaello és társai Titus termáinak barlangjaiból grotto — hozták geniális rajzmotívumaikat; Holtai Jenő groteszkjeinek is ilyen mélységekben, az emberi lélek mélységeiben van eredetük: tréfás fordulatai, meglepő pointjai, melegítő bölcsessége, jóakaraton gúnyos kiszólásai mind lólekláróak, lélektáróak. Nem tudom, megkérdezték-e valaha Heltait, hogy minek érzi magát leigazábban: novellistának, színműírónak, költőnek? — ha ugyan egyáltalán felelt volna erre a tolakodó kérdésre, azt hiszem, költőnek mondotta volna magát. Az volt a javából. S ha könnyen felejtjük is első verses könyveinek, a Modern Dalok-