Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
M ikor nyittatod ki Kapuját a mennynek, A többi koldussal Hogy én is bemenjek! Most megnyílt a kapu, H Heltai Jenő a koldusok hadával, kik igen-igen megszaporodtak, bevonult oda a búcsúztatások felvillanó s hamar kialvó magnézium-fényében, hol ünnepélyesen várná az „olymposi kar", ha Heltai Jenő nem iszonyodna olyan mélységesen minden ünnepélyességtől. Hiszem, hogy halála alkalmából otthon több tanulmány jelent meg élete művéről, köztük nyilván rangos írás is, méltó és méltató, mely tudomásul vette, hogy Heltai Jenő egyénisége a legkevésbé alkalmas arra, hogy valamely párt, politikai törekvés vagy fémjelzett ideológia a maga igazát a költő oeu vre-jével próbálja példázni. Igazi méltatás a múltak ban nem adatott meg Holtainak, sem a rangosztó akadémia és irodalmi társulatok részéről bár ha nem tévedek, A néma levente akadémiai díjat kapott , de ami még feltűnőbb, a hivatalos irodalommal szembekerült, független szellemű irodalom részéről sem, amely megállapítás e sorok írója tollából önvádnak is beillik. Nem mintha Heltai Jenő pályája nem lett volna gazdag sikerekben: színdarabjait többnyire meleg elismeréssel köszöntötte a színházi kritika s lelkesen a színházi közönség; egy-egy kötet regénye, elbeszélése mindig elfogyott annyi példányban, amenynyinél a kiadó bőven megtalálja számadását, verseit kedvelték, kabaré-verseit különösen, de mindig volt valami enyhe fenntartás ebben az elismerésben, valami kihangsúlyozása annak, hogy az elismerés a szeretetreméltó írót, a kedves bölcset, az emberszerető emberábrázolót illeti meg, kit azonban még mindig egy lépés választ el attól, hogy a magyar írók legelső sorában foglaljon helyet. Arról nem beszélek, hogy ezek a vázlatosan ideiktatott jelzők: „szeretetreméltó író", „kedves bölcs", „emberszerető emberábrázoló" már magukban is elégségesek arra, hogy emberüket jeles írónak kvalifikálják, de Heltai Jenő ezeknek az írói s nyilván emberi tulajdonságoknak méltó reliefet tudott adni a magyar szónak művészi erejével, melynek a modern magyar szépprózának mestere volt, mint előtte kevesen s utána pedig az általa kimunkált talajon továbbépítve. Sokan lesznek abban a generá-
