Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Fenyő átadta neki Széchenyi döblingi naplóját, azzal, hogy írjon róla, de ő nem írt. Megint Gellért imponáló önérzetét bámulhatjuk meg. Jogos önérzet, semmi okom ezt kisebbíteni, de nem szeretem, ha az én rovásomra próbál érvényesülni. (Ha másokéra azt még elbírom.) A történelmi társulat ki akarta adni a döblingi hagyatékot. Klebeisberg Kuno, a Társulat elnöke, eljött hozzám, hogy segítsem meg a Társulatot e szép vállalkozásában. Abban állapodtunk meg, hogy a rendes kiadás mellett még kinyomtatnak 130 példányt luxus-papíron s ebből én átveszek 100 példányt olyan áron, hogy az a rendes kiadást is lehetővé tegye. A szükséges pénzt „gyáros barátaim"-tól előteremtettem, s maradt még számomra vagy két tucat ilyen luxus-példány. Ezt szétosztottam író barátaim között, kikről föltettem, hogy érdeklődnek e mű iránt. Hogy mondtam-e Gellértnek, hogy írjon erről a Nyugatban, nem tudom. De a leghatározottabban tagadom, hogy „cikket vártam tőle, mely Széchenyi igazát bizonyítja Kossuth-tal szemben". Azt tudom, hogy Kosztolányinak adtam egy példányt, s igazán biztattam, hogy írjon egy Széchenyi-regényt. Volt is kedve hozzá. S ebben az expedíciójában, hogy Széchenyi híveit deportációval kell büntetni, Gellért egyáltalán nem konzekvens; sőt úgy látom egyedül az én személyemre alkalmazza, akinek a Széchenyi Kossuth kérdésben soha nyilatkozatát nem olvasta, vagy hallotta. (Most pláne nem nyilatkozók.) Például Arany Jánost, kit Gellért Ady fölé emel, semmiféle büntetés nem éri, holott tudvalevő dolog, hogy A nagyidai cigányok a legélesebb és legelmésebb szatíra Kossuth ellen. S ha már visszakanyarodtunk Adyhoz, hadd említsem meg, hogy Gellért megkontrázza Ady ismert tételét, hogy ő utána harminc-negyven évig nem jöhet jobb, igazibb magyar lírikus. „E harminc-negyven év alatt jött azonban József Attila", mondja Gellért. Hát igen, ez az ő meggyőződése, s ezt respektálnunk kell. Viszont akkor nem értem, hogy az évek folyamán, mikor Gellért szerkesztette a Nyugatot és ismerte József Attila költészetét, soha nem adott kifejezést e szép rangemelő véleményének. Nehéz következetesnek lenni, még ilyen monolitikus embernek is, mint amilyet Gellértben tisztelhetünk. Például Szabó Dezsőről megírja, hogy alakja azért vált számára ellenszenvessé, mert Ady halála után a Nyugatban Ady magyarságát Petőfié