Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

hogy olyan intoleráns velem szemben, ő aktív forradalmár volt 1918-ban; s én ezt megértőn tűrtem; aztán, hogy az ő forradalma győzött, akkor én lettem forradalmár. Aztán jöttek a náci-idők; itt már mindketten lázadoztunk, persze nagy titokban. S végül (Jeliért olyan viszonyok közé került, hogy végre megnyugodhat, s bennem sok mindenfajta kétségek tülekednek. Sokért nem adnám, ha egyszer ezt otthon szépen átbeszélhetnők. Megértem, hogy valaki, kinek shiboletje van, mint Gellértnek a „forradalmár", az biztos révben érzi magát. Az ilyen fogalom átsegíti őt minden kétségen; biztos vezetőhöz jutott az élet útvesztőjében, amely kulcsot ad az emberek és dolgok megítéléséhez. Akit a sors mágikus szóval ajándékozott meg, az pontosan tud disztingválni jó és rossz között, igazság és hamisság között. Röntgen szemmel ránéz embertársára, s aszerint, hogy lát-e zsebében barikádot vagy sem, aszerint ítél róla. Goethe mosolyogva idézte barátjának Mayer udvari tanácsosnak mondását: „Csak ne volna a gondolkodás olyan nehéz !" íme az ilyen centrális eszme könnyűvé teszi a gondolkodást. Fiatal koromban a tehetséges és művelt Max Nordau volt a bécsi Neue Freie Presse párizsi tudósítója. Érdekes, gazdag szempontú tárcákat írt oda a francia viszonyokról, könyvekről, társadalmi eseményekről. Aztán jött a Dreyfus-per szenzációja, s attól kezdve Nordau számára egyszerű lett a világ. Aki Dreyfus mellé állt, az igaz ember, jó író, kiváló művész, aki ellene, annak nincs kegyelem. (Keszler Józsefben, a tehetséges színikritikusban is megvolt erre a hajlandóság. Egy Herczeg darabról mondott szigorú kritikát. Meg is indokolta: „Ein Antisemit soll bei mir cselekmény haben".) Annak idején, mikor Gellért egy ideig a Nyugatot szerkesztette, ennek a shiboletnek még nem volt birtokában. A szerkesztés komplikált feladata nem tűrte volna ezt. Ide tartozik a Széchenyi Kossuth probléma is, mely őt állandóan foglalkoztatja. Széchenyinek éppúgy nem bocsátja meg, hogy nem volt forradalmár, mint nekem; emellett elhallgatja vagy nem tudja, hogy Széchenyi forradalmár volt. Akiket Gellért megbecsül, azokat megteszi Kossuth-pártiaknak. Engem könyörtelenül Széchenyi pártjába deportált. De hát erről illett volna engem megkérdezni, mert a deportáció indokolását nem fogadom el. Azt írja nem tudom sajnos szószerint idézni, mert nem találom meg Gellért könyvében az illető passzust hogy