Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
sára vezetett mindezt nem tettem, s nem mérlegeltem fonton azt sem, hogy ki volt nagyobb, Petőfi vagy Ady, de ha valami értelmetlen kényszer nyilatkozni kötelezett volna, akkor számomra nem lett volna nehéz, megingathatatlan meggyőződéssel vallani Ady elsőségét. Igaza van Kosztolányinak: egy vallással áll szemben, melynek legfeljebb rítusát kifogásolhatja, lényegét nem; az igazi zseni mindig vallásalapító, és azoknál, kik ennek a hitnek szentségét felvették, Kosztolányi bírálatának kevés sikere lesz. (Egyébiránt, ismétlem, bánom is én, sikere lesz-e vagy sem, ez a vallás számomra a legkülönb volna, ha egyedül maradnék is.) De hát akkor mért írok Kosztolányi bírálatáról ? Inkább formai okok azok, melyek erre késztetnek, mintsem érdemlegesek: valahogy nem tudom elképzelni, hogy a Nyugatban, melynek írói körét helyesen vagy helytelenül, nem kutatom róla nevezték el (ex potiori fit nominatio), ellentmondás nélkül maradhasson egy bírálat, mely Ady Endre zsenijének értékelése tekintetében lerontani óhajtaná mindazt, amit közel egy negyedszázadon keresztül a Nyugat a Figyelőt is ideszámítom, melyben Ady Endre //a re a nagyúrral című versével elindult fölépíteni segített. Nem túlozom e szempont jelentőségét: Ady Endre Ady Endre maradna számomra feltételenül, s büszke bizakodással látom, hogy az új magyar generáció legjava számára is, — de mégis úgy érzem tisztesség és illedelem kérdése, hogy ez az ellentmondás a Nyugatban megjelenjen. A másik szempont pedig-a következő: Kosztolányit becsülöm, írói tehetségét is, Néró regényét és az Edes Annát irodalmunk komoly gazdagodásának tartom, de emberi kvalitását is, úgy ahogy azok, erővel és gyöngeséggel, de mindig érdekesen az idők folyamán megnyilatkoztak. (Nagyon figyeltem őt.) Ez a mostani megnyilatkozása sem érdektelen. Több mini húsz esztendő óta hordja magán, tartja nyitva, nem engedi behegedni ezt a sebet, és szenvedi forróhideg lázait. Több mint húsz esztendő óta állítja, eleinte csak súgva, titkos társakat keresve, majd különösen Ady halála óta mind hangosabban, mind nyugtalanabbul, hogy az Adyügy revízióra szorul, és ennek küldetése reá van bízva, bár Karinthynak is hajlandó juttatni belőle. (Aki vasárnap már rémmérges cikket írt a kritika szabadsága mellett, és úgy lezsigabácsizta Móricz Zsigmondot, amiért ez nem hagyja beterrorizálni magát •2(10