Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

tanulságul, ijesztő például egy új generációnak l (A réginek már hiába adná.) A múlt háborúban volt ilyen írónk: Móricz Zsigmond. A Szegény emberek című műve a legkiválóbb háborúellenes írás, világviszonylatban is; nagy méltánytalanság volt, hogy nem kapta meg a béke Nobel-díjat. Dolgozik valahol rangrejtve magyar író, Móriczot megközelítő tehetséggel, becsületességgel, félelmetlenséggel ? Hol ? Ki ő ? Azok között, akiket ismerek senki sincs predesztinálva erre. Sokan vannak a nem-Móriczok". Ez a kérdés még ma is aktuális. Móricz Virág megírta apja regényét; 1954-ben jelent meg. Kitűnő könyv, élvezettel olvastam, éspedig nemcsak az édesapja jegyzeteiből vett részeket, hanem a szerző glosszáit is, még ha ezek több tekintetben hiányosak is. Vannak idők, amikor a feledékenység epidémikussá válik. D'Argenson márki, ki tizenöt évig volt XV. Lajos nagyhatalmú külügyminisztere, egy nappal bukása után levelet ír valami jelentéktelen ügyben a postaügyi minisztérnek s levelét így kezdi: „Kedves miniszter úr, amennyil)en ön még emlékszik rám, ajánlom a következő ügyet, stb." Móricz Virág elmondja, hogy egyszer, első gimnazista koráitan ,,a Nyugat egyik gazdag családja elvitte az Operába, hol páholybérletük volt". Hát ez ifjú én valék. Nem a „gazdag" jelzőről jöttem rá, hogy Móricz Virág rám gondol, sem a páholybérlet ről, ami nekünk sohasem volt, hanem abból, hogy szívesen emlékeztem erre az estére, mert öröm volt számunkra örömet szerezni Móriczéknak és kislányuknak. Hogy téved az ember ! A kislánynak egyáltalán nem volt öröm, annyira nem, hogy még azt is elfelejtette, hogy ki volt, aki őt meghívta. Csak arra emlékszik, hogy gazdag. Ha most otthon lennék, összeülnék Móricz Virággal, elibe tárnám összes számadásaimat (nagy zavarban volnék, mert soha nem jegyeztem nincsetlenségemet) és meggyőzném őt arról, hogy soha betétem, soha részvényem nem volt, kivéve Nyugat-részvényeket, miket megosztottam édesapjával, — szegénynek épp annyit hozott, mint nekem. Gondolom Móricz Virág szívesen venné ezt a magyarázkodást, s azt is elhinné nekem, hogy 1910-ben, mikor az ő írása szerint Móricznak több volt, mint 12 000 korona betétje, nekem ugyanannyi adósságom roH, s ennek ismeretében könyve új kiadásában majd úgy írja, hogy a Nyugat egy pénzetlen családja elvitte a gazdag Móricz lányát stb.