Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

írni, s akkor elkábulva kellett látnia, hogy a/, új kötet más, ha lehet, még felrázóbb, megrázóbb, mint a régi. Míg aztán utolsó, posztumusz kötetével, az Utolsó hajók ditirambikus emelkedettségével milyen michelangelói síremléket emelt sírja fölé. Ott álltam ko})oisé)ja mellett; száraz hideg januári nap volt, s a tömegek tízezrei ott álltak órák hosszat a Nemzeti Múzeum előtt. Soha még hazámat ilyen egységesnek, egy gondolatban összeolvadtnak nem láttam, mint Ady Endre koporsójánál. Mintha minden gyász, mit a rákövetkező évtizedek az országra majd rászakítanak, itt gyűlt volna már egybe e koporsó körül, s megülte volna az emberek szívét, hogy felejtsenek mindent pártot, osztályt, hitet , ami eddig elválasztotta okét. ..Költő fekszik a ravatalon", hangzott fel a koporsó mellől Babits Mihály vibráló, nazális gyászszava és a néma tömegek előtt a sorozatos magyar összeomlás katafalkjának víziója, az örök magyar sors rémlett fel. Vajon, ha ma élne l jut eszünkbe a gyerekes kérdés. Ha ma élne és az öreg ember eseményeken, hiteken felülálló bölcsességével nézne le a világ dolgaira? Elképzelhető az ilyen kérdés Ady egyéniségével kapcsolatban? Lehet az, hogy az ő haláleszméje, mely verseiben oly drámain fejeződött ki, olcsó, játékos metaforává törpüljön ? Hogy ő, a fiatalok énekese, megszűnjön fiatal lenni, és cserben hagyja ,,forró páratlan hadseregét"? Az öreg kor bölcsessége nyugtassa meg az örök nyughatatlant, aki a Hunn, új legendában olyan gőgösen énekelte. Másolja ám el életét a gyönge, Fúrja magát clélten a göröngybe, Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály. Legszívesebben ideírnám az egészet, de nyilván ennyi sem kell annak megítéléséhez, hogy ami tortént, az nemcsak eleve elrendeltetés volt a kálvinista költővel, hanem szükségszerűen adódott egész lényéből, ideáljából, az úrangyalával folytatott kemény birkózásaiból, szertelenségeiből, szenvedélyeiből. Még mindig nem jött el a biográfus, hogy ennek az életnek titkait megfejtse, de akárhogy is legyen, az öreg Ady számunkra elképzelhetetlen.