Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

a tudat alatt erre az okmánysikkasztásra gondoltam? Ami ennyit még tudok jogász-koromból intellektuális okirathamisítás, megtetézve hamis esküvel, mert hisz engem a bíróság tanúnak hallgatott ki és megesketett tanúságomra? Egy pillanatig arra gondoltam, hogy mókásan intézem el a dolgot, s úgy nyilatkozók, hogy bizony úgy volt, ahogy Hatvány állítja: elkövettem az okmány-tolvaj last s Csinszkával megosztoztam a zsákmányon. De hát mit szól majd ehhez az ,,utókor" ? S tán Hatvány is, akivel azután még sokáig jó viszonyban voltam, tán ő is szívesen veszi, ha korrigálom emlékezetét, csaknem az egész vonalon. Az ajándékozás ötlete nem tőlem eredt, ez az ő spontán, nagylelkű megnyilatkozása volt, s ő közölte velem döntését, annak formális feltételeivel együtt, (Nem hiszem, hogy ma otthon ártana neki, ha elmondom, hogy őt minden bécsi utamon meglátogattam Bécsben is, Párizsban is; nekem sem ártott annak idején, amikor Budapesten a Bethlen-rezsim idején valamelyik politikai pörben felolvasták a detektív-jelentést, hogy én minden bécsi tartózkodásomkor együtt vagyok Hatvány Lajossal és Garami Ernővel. Ahogy igaz is volt.) Szóval összeültünk a Café Museum-ban, s Hatvány közölte velem ajándékozási szándékát, s megkért engem, hogy törődjek az üggyel. Tény az, hogy én megmondottam neki, hogy Csinszkának semmije sincs, amit különben ő épp oly jól tudott, mint én. Én barátságunk folyamán többször eljártam Hatványnál egy-egy író érdekében, s ő mindannyiszor szíves is volt a beajánlott íróhoz, néha Ady kérését is közvetítettem, még az is lehet, hogy magamat is protezsáltam nála, de hogy ilyen nagyértékű ajándékozást én kezdeményeztem volna, azt határozottan tagadnom kell. Nem is értem, mért akarja e szép gondolat keletkezését magától elhárítani. Esze ágában sem volt, hogy Ady Lőrincnének bármit is ajándékozzon; tudta, hogy ez nem Ady anyjának szólana, hanem Ady Lajosnak, akiről igen rossz véleménnyel volt. De akárhogy is meghányta-vetette magában a hagyaték ügyét, nekem egyetlen írást adott át: 1920 telén egy nyilatkozatot sajátkezű aláírásával , hogy minden kiadói jogát özv. Ady Endréné, szül. Boncza Berta aszszonyra ruházza minden visszteher nélkül. Kikötötte, hogy Ady összkiadást csakis ő vagy általa megbízott egyén rendezhet, s lis