Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Kontha Sándor: Uitz Béla

a frunzei kormánypalota részére tervezett, négy méter magas, hat méter széles freskókartonon dolgozott. „Egy külsőleg, belsőleg olyan méretű munka, amely Uitz összes eddigi alkotásának betetőzése" — olvashatjuk a cikkben. Uitz rendkívüli ambícióval és alapossággal látott a kirgiziai munkákhoz. Az említett Kemenev bírálat nem törte le, inkább képességei maximumának kibontására sarkallta. A saját műveit is szigorú kritikával szemlélő Uitz az eredmények mellett legalább annyira tisztában volt a fogyatékosságokkal, azzal, mit nem tud még, hol követett el hibát, mit kell fejlesztenie, javítania. Ha éppen a kritika lényegével nem is érthetett egyet, arra mindenesetre jó volt, hogy egy minden tekintetben kifogástalan mű létrehozására ösztönözze, hogy tökéletes legyen a rajz, a részletek kidolgozása, hibátlan a kompozíció, a perspektíva, a színek összhangja stb. A kritika tehát meggyorsította és véglegessé tette azt a bizonyos értelemben talán törvényszerű (a harmincas években a korábbi avantgárd sok más képviselőjénél megfigyelhető) klasszicizálódási folyamatot, amelynek egyes jelei már Uitz előbbi freskótervein is mutatkoztak. E klasszicizálódás Uitznál (másokhoz hasonlóan) a jelzett mozzanatokon túl természetesen lehiggadást, a drámaiság, dinamizmus csökkenését, egy elbeszélőbb jellegű előadásmód kialakulását jelentette. Művészeti eszményének, eszményképeinek megváltozása is érzékelhető, Greco, Tintoretto, Michelangelo súlyos válságok terhét hordozó kompozíciói helyett a quattrocento derűsebb, a részletszépségekre érzékenyebb szemléletének visszfénye csillan meg a voltaképpen drámai eseményt, a kirgizek 1916-os, cárizmus elleni felkelését megörökítő kartonon. A mindig kitapintható reneszánsz ihletés most válik a reneszánsz hagyomány felélesztésévé, folytatásává Uitz művészetében (amivel természetesen legalább olyan távol maradt a szovjet festészetben egyre inkább példaképpé váló peredvizsnyik hagyománytól, mint amilyen távol volt attól művészetének korábbi periódusában). Reneszánsz falképekről készít tollrajzokat, tanulmányozza a kompozíció, az arányok törvényszerűségeit, és műve lépésről lépésre történő érlelésében is követi a reneszánsz mesterek módszerét. Mindenekelőtt persze Kirgiziát, s a kirgizeket tanulmányozta. Ceruzával készített kirgiz portré sorozatának néhány darabja kimagasló kvalitású, mind a megformálás, a vonalak, árnyalások szépsége, mind pedig az életteli közvetlenség, a jellemábrázolás mélysége, az emberábrázolás teljessége tekintetében. De Uitz nemcsak a freskó szereplőinek arcához készített tanulmányokat, hanem minden más, szinte a legapróbb részlethez is. Mozdulattanulmányai — hasonlóan a fejekhez — önmagukban is nagy értékű rajzok. A vonalvezetés biztonsága, finomsága valóban bámulatos. A kompozíció egészének felépítésében a művész klasszikus szabályokat követ. Hatalmas színpadként rendezte el a cselekményt: az előtér, a középmező és a háttér világosan elhatárolódik egymástól, a kirgiz lovasok baloldalt tömörülő csoportját (itt van a már jól ismert lóraszálló) a jobboldalt felmagasió szikla egyensúlyozza ki. Egy-egy jelenet, figura a művész korábbi, sőt egészen korai műveire emlékeztet (főleg a háborús rajzokra), egyes részletek (pl. a szikla) megrajzolásából pedig érződik még a különböző modern törekvések, közte a konstruktivizmus iskoláját kijárt mester kezenyoma is. A középütt játszódó csatajelenet előkészítő vázlatain Leonardo hasonló témájú rajzainak tanulmányozása látszik. 5* 67