Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Kontha Sándor: Uitz Béla
A Szovjetek Palotájába szánt gigantikus méretű (30x70 m) freskó témája előbb A szocializmus építése, majd a Sztálingrádi csata megjelenítése volt. Az előző kompozícióhoz igen sok előkészítő vázlatot készített a művész, melyeken a lényegesebb különbség a tagolásban mutatkozik. A megadott felület az egyiken a terem három ajtaja fölött három nagyobb, az ajtók két oldalán egy-egy kisebb, egymástól világosan elhatárolt képmezőre oszlik. A másikon — bizonyos belső tagolással — összefüggő, foltban, mozgásban kiegyensúlyozott kompozíció látszik: középen Marx, Engels, Lenin, Sztálin alakját, a párt szervező, irányító tevékenységét, balról az ipari munkát, építkezést, jobbról a mezőgazdaságot, kolhozmozgalmat jeleníti meg (közben természetesen helyet kap a tudományt, a művészeteket stb. jelképező csoportozat is), és mindezt kígyózó szalagként fogja össze a dolgozók vidám menete. Az egyes csoportokhoz Uitz külön is készített vázlatokat (ezeken a figurákat aktban rajzolta meg), és igen sok mozdulattanulmányt vetett papírra a különböző munkajelenetekhez. Mindezek alapján úgy tűnik fel, hogy Uitz ambíciója még mindig töretlen, bár a rajzokon egyre kevésbé érződik ,,a vonalak elvont ritmusában való gyönyörködés", amit idézett kritikusa a kirgiziai munkákról szólva elítélendő mozzanatként említett. Az össztermést nézve a rajzok kvalitása kétségkívül hanyatlást mutat. A sztálingrádi győzelem új lendületet adott Uitz és a tervező kollektíva munkájának: a Sztálingrádi csata megjelenítése nagyszabású vállalkozás volt, s az eredmény (persze csupán néhány fotó alapján ítélhetünk) méltónak ígérkezett a témához és a vállalkozáshoz. A művet létrehozó lelkesültség őszinte, az alakok emberfeletti heroizmusa teljesen érthető. A mű egyes jelenetei, de egész szelleme, felfogása megfelelni látszik azoknak az elveknek, követelményeknek is, amelyek a háború utáni szovjet művészetet alakították, anélkül hogy a sematizmus vádja érhetné. Uitz azt vallotta, hogy egy egész zenekar többre képes a szóló művésznél. Ez utóbbi munkáknál már a zenekaré a szó: az ,,én" szerepe háttérbe szorul. Még inkább ez a helyzet a Mezőgazdasági Kiállítás tervezett freskóin, valamint a Szerebrjakovszki kultúrotthon homlokzati falképén, amelyeken — a szerkesztésben, csoportfűzésben megmutatkozó erények mellett — a lakkozás és sematizmus kétségtelen jegyei mutatkoznak. Az 1946-ban megkezdett Eposz Leninről című sorozata — részben ugyancsak freskótervek, nem nyert befejezést, sőt részletei sem kerültek megvalósításra. (A sorozat egyes lapjai — fényképek után ítélve minden tekintetben igen különbözőek, beleértve a kvalitást is.) Későbbi terveire vonatkozólag idézünk az 1967-es önéletrajzi vázlatból, ahol Uitz ezt írta: „Jelenleg nagy freskón (lehet, hogy mozaik lesz) dolgozom: A láncoktól (a börtöntől, sortűztől) a csillagokig (a kozmoszig, a kommunizmusig)." 48 Azaz újra csak falképet tervezett, sok-sok éven át. Akik meglátogatták, tudósítottak róla, mindig ezt a munkát említették befejezésül. Erről írt a leveleiben, erről nyilatkozott. A munka azonban nem haladt előre. Viszont egyre többet foglalkozott különböző arányproblémákkal, formarendekkel, 41 Az 1968-as kiállítás katalógusában megjelent önéletrajzi vázlatból. L az 1/c sz jegyzetet.
