Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Kontha Sándor: Uitz Béla
(azaz újságpapírra) feslett, fejeket, nagy összefogott formákat, széles ecsetkezeléssel. A fekete-fehér lapok mellett színeseket is készített, amelyeken továbbfejlesztette korábbi színkísérleteit. A kevés hideg-meleg szín alkalmazásával elérhető színesség már jól ismert volt előtte; ezúttal a szürkével kísérletezett, amely a mellette levő szín hatására a kiegészítő szín árnyalatát mutatja (a vörös mellett zöld, a sárga mellett kék és megfordítva), ezáltal a kép különlegesen színessé válik. A lapok plakátszerűek: ha megvalósulnatnak, „századokra szóló plakátok" lettek volna. Az alapvető szín- és formatörvények precíz ismeretével párosuló nagyvonalúság, a stilizálás és életszerűség, az eszményítés és egyénítés tökéletes egyensúlya csodálható például a Csapajev-fejen. Három szín: ultramarinkék, lombzöld és szürke, a sapkás fej geometrikus formákból felépített kemény formái együttesen nagyerejű portrét eredményeztek. Az absztrakt elemek egy acélos jellemű forradalmár, egy markáns arcú és karakterű férfi eszményi, mégis életszerűen közvetlen megjelenítését segítik. 43 Az újságfreskók sorozatából még egy mű emelkedik ki: az 1932 nyarán meggyilkolt Sallai Imre portréja, ha lehet egyáltalán portrénak mondani az ehhez hasonló, szimbólummá nemesedő, magas fokon általánosító ábrázolást. Egy korábbi változaton Sallait Fürst Sándorral együtt jeleníti meg a művész (az ismert fotók alapján). Ez a kép a végleges megoldáshoz képest bőbeszédű, túlmagyarázó, ugyanakkor nem minden részletében világos: látszik a szűk börtöncella, az ablakon át a börtönudvar, a két figura előtt valami faalkotmány (akasztófa?), az áldozatok nyakába vetett kötél vége a bizonytalanba nyúlik. Az arcok hasonlítanak az ábrázoltakhoz: Sallai komoly, Fürst mosolygó. Ez a kép még csak a témát vázolja fel. Mindazt, ami a téma mögött van, az Ermitázsban őrzött változat fejezi ki. Ezen Sallai monumentálissá növelt feje tölti ki a képmezőt. Mögötte a frissen ácsolt akasztófa egy darabja, nyakán a lazán hurkolt kötél látszik. Mindössze ennyi a munkásmozgalom mártírjának attribútuma, de a néhány szín — a domináló vörös — az arc átszellemült, fenséges komolysága, a tekintet döbbenetes kifejezőereje szinte még ezt is feleslegessé teszi. „Az a művész, aki a Sallai-fejet festette (öt-hat évvel ezelőtt) nagyra, sőt a legnagyobbra hivatott" — írta 1939-ben Kemény Alfréd, ugyanakkor kifejtve, hogy Uitz aki akkoriban már elmúlt ötven éves — még nem jutott el ahhoz, hogy kimagasló tehetségének teljesen megfelelő műveket hozzon létre. Pályafutásában nem kevés a holtpont és a megrekedés. „Müvei ezelőtt zseniális torzók voltak, felemásságukban és efemerségükben is zseniális ígéretek és keresések. Mi azonban szeretnők már látni a végleg kibontakozott Uitz Bélát, aki Piero della Francescát, Michelangelói, Tiziant és Grecot nemcsak szavakkal idézi..., hanem külső és belső gátlások nélkül, megközelítőleg úgy is alkot már, mint a reneszánsz óriásai." 44 Kemény Alfréd akkor írta ezeket a megállapításokat, amikor Uitz - túl a művészetét ért bírálaton és a személyét ért sérelmen - ismét az 1936-ban megkezdett, »Uitz. Corvina Kiadó Bp. 1967. Dr. Münnich Ferenc előszavával A Csaoaievet itt - meglepő módon - az 50-es évekre datálták. "Új Hang (Moszkva), 1939. 10. sz. 106-110.
