Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Kontha Sándor: Uitz Béla

nak tartott, lett légyen az a maga nemében bármennyire érett, teljes értékű, befejezett műalkotás. Egy született „monumentalista", törekvéseit és képességeit tekintve par exellence freskófestő részéről (márpedig ő az volt), aki ráadásul sokakhoz szóló közösségi művészet megteremtésére és művelésére vágyik, ez az álláspont eléggé érthető. Mindez azonban nem kisebbíti egyetlen lapjának értékét sem. A pesti Városligetben kezdett, majd Hietzingben és Moszkvában folytatott nagyszerű tájképsorozata a franciaországi időszakban tovább gazdagodik. Stílusa letisztul, eszközei egyszerűbbekké válnak, de minden korábbi eredménye és erénye megőrződik. A moszkvai lapokon a konstruktivizmus szellemében olykor túlhangsúlyozódik a szerkezet, s a mértani formák szinte burjánzó egymásravetülése figyelhető meg, ezeken a színes tusrajzokon a kompozíció szigorú rendje inkábbcsakbelülrőlérződik.NemesLampérthl913 -14-es párizsi tusrajzainak emléke is felötlik láttukra, de azoknak súlyos, komor formáival és alaphangjával szemben Uitz színes tusrajzai derűsek, s a szilárd konstrukció ellenére is van bennük valami lebegő könnyedség és harmónia. Lényeges különbség az is, hogy míg Nemes Lampérth rajzai nagyobb városképi együttest ábrázolnak — a Szajna vizét, rakpartot, hidat, házakat -, Uitz az egyes motívumokat jobban megközelítve kisebb részleteket jelenít meg és növel hatalmassá. Persze a romantikus hangulatú Collioure festői részleteit Uitz is igyekszik együtt láttatni (azúrkék tenger, ringó vitorlások, masszív várfalak, délszaki növényzet), de lapjainak rajza, színezése mindig tiszta, nagyvonalú, levegős. A gótikus katedrálisok megörökítéséhez Uitzot bizonyos elméleti meggondolás is vezette, hiszen ezeket a „közösségi művészet" megtestesüléseként értékelte. Az építészetet (mely — mint hirdette — a jövő vezető művészete), az építészeti alapformákat (amelyek nézetei szerint minden más művészeti ág alapjai is) tanulmányozhatta bennük és általuk. Tökéletes arányok, szerkesztettség, mértani pontosság, a különböző művészeti ágak összehangolt együttese. Uitz gótikus templombelsőket és szobrokat (főleg fejeket) ábrázoló lapjai azonban mégsem mérnöki ábrák, fotószerű dokumentációk; mindenekelőtt az élményt, a rácsodálkozás örömét, a felfedezés izgalmát tükrözik. Fegyelmezetten, de szinte áhítatos izgalommal követi a mennyezetre futó karcsú bordák hajlékony íveit, a fürgén tekeredő keskeny lépcsőket, az egymásba kapcsolódó terek gazdag szövevényét. (Némely lapjának láttán Delaunay 1909/10-es Saint-Séverin sorozata jut az eszünkbe.) Uitz a Ludditákról szólván többször tett említést arról, hogy sokat tanult a kínai művészettől. Jó néhány párizsi lapja — hártya vékonyságú papírra, könnyed és elegáns ecsetvonásokkal készített rajz — a Távol-Kelet művészete iránti vonzalmáról, nevezetesen a Louvre japán gyűjteményének tüzetes tanulmányozásáról beszél. Szép számmal maradtak fenn rajzai, melyeket különböző munkásgyüléseken vetett papírra. (A Kornintern III. Kongresszusán készültek közül egyet sem ismerünk.) A l'Humanité is közölt ezekből.

39 Megörökítette egyebek között Marcel Cachint, az FKP egyik vezetőjét, és több változatban Barbusse-t M L'Humanité, 1925. Jul. 6. 58