Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Kontha Sándor: Uitz Béla

Hogy ismerte-e Uitz már ekkor Käthe Kollwitz Liebknecht lapjait (később bizonyosan), az még kiderítésre vár. Kapcsolódásuk azonban így is nyilvánvaló. Nyilvánvaló az is, hogy Nemes Lampérth 1912-es ravatalképe (Apám a ravatalon) mellett Uitznak ez a rézkarca — szinte egy az egyben ismétlődő kompozíciójuk a bizonyíték rá: — közvetlen előzményét jelenti Derkovits ravatalképeinek (Öcsém a ravatalon, 1922., Erzsi húgom a ravatalon, 1923.), közvetve tehát a nagy proletárfestő korai főművének, a forradalom bukását gyászoló, az ellenforradalmi terrort vádoló Halottsiratásnak is (1924.).

12 A lap művészettörténeti jelentőségét illetően pedig — a fentieken túlmenően — érdemes figyelembe venni, hogy Kollwitz 1919—20-as Liebknecht emléklapját a szakirodalom a németországi szocialista realista művészet kezdeteként értékeli;

13 bízvást lehet hát annak tekinteni a magyar művészet viszonylatában Uitz munkáját is. A Liebknecht lap jelentése túlnő az ábrázoláson, a halott forradalmár megörökítésén; határozott, forradalmi világnézetet tükröző, jelképi értelmű és erejű kompozíció. Hasonlóan az volt az elpusztult két májusi dekoráció, a szimbolikus munkás- és parasztábrázolás. Valóban korszak zárul, s új korszak kezdődik ezekkel a művész munkásságában. Az utóbbi a méretek tekintetében is megfelelt a művész elképzeléseinek, a nagyméretű freskók, mint a közösségi művészet legadekvátabb műfaja iránti vonzódásának. Egy ilyen feladatra való, legalábbis belső érettségét az előbbi műnél alig egy hónappal korábbi, fegyelmezett erejű-ritmusú toborzó plakátja már érzékeltette. S hogy nemcsak ő gondolt freskóra ezek alkotásakor, hanem teoretikusok is foglalkoztak a plakát és freskó, illetve ezeknek és a forradalomnak az összefüggéseivel, azt Hevesy Ivánnak Az új plakát című, 1919 májusában íródott cikke is mutatja, amelyben a plakátról mint aktuális freskóról, a freskóról pedig mint „századokra szóló plakátról" beszél, s a problémák illusztrálásaként pozitív példaként Uitznak éppen ezekre a munkáira utal.

14 A fentiekből is kitűnik némileg, hogy Uitzot nem aTintoretto-reprodukciók ösztönözték freskótervek kidolgozására - ahogy Kassák feltételezi -, inkább a benne és a társadalmi szituációban kialakult igény kereste a realizálás lehetőségeit, az inspiráló példákat. A Halászok és az Építők színben, kompozícióban egyaránt igen tudatosan alakított tervek, összegezői a művész korábbi eredményeinek. A Halászok kékes színezése, a kompozíció hullámzó vonalú mozgása éppoly magától értetődő, mint az Építők felfelé törő csigavonala, a hajnal vörösének domináló alkalmazása. Az utóbbi vázlat - hasonlóan több más, azt megelőzően készített rajzához - beépült az itthon megkezdett, Bécsben továbbfejlesztett Emberiség (Vörös Ember) című, az utolsó ítélet kompozíciók hagyományos felépítését követő, nagyméretű freskótervébe is, amelyet Hevesy egyetemes jelentőségűnek ítélt. Sajnos, a gyenge reprodukción kívül csak egy kis méretű, tussal rajzolt vázlat maradt meg. A színes terv elkallódott, vagy elpusztult. Már csak ezért is felettébb indokolt a mű " Vö. KÖRNER ÉVA: Derkovits Gyula. Bp. 1968. 88. - SZABÓ JULIA: Derkovits Ovula és a magyar Tanácsköztársaság. Művészet, 1968. 11. sz. 29. - Uő.: A maevar aktivizmus története. Bp. 1971. 38. ""agyar aKiivizmu* 13 Vö. ARADI NÓRA: A szocialista képzőművészet története Bp 1970 132 M HEVESY IVÁN: AZ új plakát. Ma, 1919. 5. sz. 107.