Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

akcióit és érzéseit kívülről figyeljük."

145 Továbbá: „A költemény is, a regény is hangokat használ, amelyek felidézik a külső valóság képeit, de a költészetben az affektív visszhangokat a nyelv struktúrája, a regényben pedig az ábrázolt külső valóság struktúrája szervezi meg."

148 Viszont: ,,A zenében a hangoknak nincs tárgyi vonatkozásuk."

147 A zene, írja Caudwell, ,,úgy tűnik, hogy közvetlenül operál az emberi emóciókkal."

148 Az emócióknak van tárgyi vonatkozásuk Caudwell és Lukács szerint egyaránt, ezért logikus, hogy az érzelmekkel operáló zene az érzelmekkel való kapcsolat révén nyer valamelyes, tárgyilag közvetlenül nem meghatározott tárgyiasságot. Caudwell mint „emocionális vonatkozással teli hangokat"

149 írja le a zenét, Lukács pedig azt a megállapítását, hogy a meghatározatlan tárgyiasság meghatározott módon meghatározatlan, kifejezetten a ,,tiszta érzések szférájára" vezeti vissza: minden meghatározatlan tárgyiasság csak egy mindenkor pontosan meghatározott módon meghatározatlan. De ez a meghatározottság eredetileg csak a tiszta érzések szférájában van meg.. .'

,150 Lukács értelmezésében is visszatükröző szerepe van az érzelmeknek és az érzelmek logikájának: „Mivel az érzelmek egy létező, önmagában összefüggő történelmi világrendet tükröznek vissza, egymással is — esetleg rejtve — logikai összefüggést tartanak fent, amelyet azonban, mint láttuk, a valóságban alá kell rendelni a külvilág összefüggésének. Csak a mimézis itt kifejtett zenei mimézise kelti életre az érzések egyébként elfojtott, elnyomott logikáját, és csak ez fejleszti ki e logikát saját tökélyének szintjére; e logika mint az objektív valóság közvetett visszatükröződése és e valóságra adott közvetlen válasz éri el a benne rejlő beteljesülést."

151 Emlékszünk rá, mit mondott Caudwell a költészettel kapcsolatban az „emocionális kongruenciáról", s azokra az analógiákra Caudwell és Lukács költészetfelfogása között, amelyeket Caudwell álláspontjának védelmére és igazolására felhoztunk. Az analógiák felsorolását folytathatnánk. Vannak részletkérdések, amelyekben egészen nyilvánvaló, egymás mellé helyezett idézetekkel kimutatható a nézetazonosság. Más kérdésekben nem ennyire nyilvánvaló az analógia. Nézzük például a következő, szemmel láthatóan igen éles eltérést az Illúzió és valóság és Az esztétikum sajátossága között: a műalkotások maradandó hatásának levezetésében mutatkozó különbséget. Lukács György az „általános emberi" és az „időtlen művészet" koncepciójával vitázva dolgozta ki a művészet és az ember történetiségére alapozott funkció- és értékkoncepcióját. Ugyanebben a problémakörben Caudwell gyanútlanul alkalmazza a két, Lukács által vitatott fogalmat. A történetiség nála csak implicit módon van jelen ezekben a fogalmakban. Ez az implicit jelenlét könnyen bizonyítható, hiszen az „ember", az „emberiség" (s ennek megfelelően az „emberi") az ő egész koncepciójában nem befejezett, változat144 CAUDWELL: I. m. 205. 144 I. m. 240. 147 Uo. 144

1. m. 243. 144

1. m. 133. (A fordításból az „emocionális" szó kimaradt.) l40

LuEÁcs OYÖEOY: I. m. II. köt. 364. 141 I. m. II. köt. 352.