Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

Ezen a ponton, az esztétikai szférájának megalapozása tekintetében Caud­well rendszere éppoly „allergiás" a szubjektivizmus, introvertáltság, szolip­szizmus stb. vádjaira, mint Lukács Györgyé. Érthető, hogy amikor az eszté­tikai szubjektivitásra vonatkozó tételét bevezeti, Lukács György mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa, ez a tétel a marxizmus alapján védhető a szubjektivizmus vádja ellen. Caudwell gyanútlanabbnak látszik. Nincs is olyan hely, ahol kifejezetten apologetikus volna az előadása. Olyan kitűnő elméleti érzékkel és meggyőződéssel használja fel, alkalmazza a mar­xista filozófia alapvető tételeit, hogy már-már a „hályogkovács" biztonság­érzetére kellene gondolnunk, ha nem látnánk világosan, milyen mély össze­függésekig hatolt el, s milyen tudatosság mutatkozik meg ezekben a felisme­résekben. Bizonyos, hogy nem olyan ideológiai környezetben kellett dolgoz­nia, mint azoknak, akik a marxista ismeretelmélet (nem is beszélve a marxi ontológiáról) félremagyarázásának, a vulgarizálások dogmává emelésének, a dogmák politikai szentesítésének stb. légkörében alkottak. Az is bizonyos viszont, hogy a kortárs angol marxisták körében egyedülálló Caudwell filozófiai tájékozottsága, alapossága, rendszerének következetessége, sőt (néhány korabeli irodalomkritikai, művészetelméleti pamfletre gondolva) irodalom- és művészetértelmezésének tárgyilagossága és rugalmassága is. Ha Caudwell rendszerének nagyobb tájegységeit tekintjük, ott is feltűnnek Az esztétikum sajátosságának fő vonulataival egyező tulajdonságok. Lukács művében az emberiség öntudatának történelmi fejlődése lényegében ugyanazt jelenti és ugyanazt az utat követi, mint Caudwellnél az ember szabadságának kiküzdése az érzések világában. Az „ismerd meg önmagadat" apollóni pa­rancsa az Illúzió és valóságnak szintúgy középponti gondolata, mint Az eszté­tikum sajátosságának. Nem volt igaza Lukács Györgynek, ha úgy vélte, hogy Caudwell művében az önmegismerés szolipszista befelé fordulás. Ami Lukács­nál az „emberi bensőség", — Caudwellnél a „belső valóság", az „érzések világa"; nem az ösztönös indulatoké, hanem a társadalmi érzelmeké. Ezek az érzelmek egyszersmind tárgyias érzelmek is, emberi, személyes jellegű, a szubjektum teljességével átélt viszonyulások. Eredeztetésükben és fejlődé­sükben Caudwell Lukácshoz hasonlóan szem előtt tartja a „külső valósággal" alkotott szerves kapcsolatukat, tárgyi vonatkozásukat. Még a vonatkozások meghatározott tárgyiasságától a meghatározatlan tárgyiasságig terjedő, művészeti áganként, műfajonként differenciálódó skála tekintetében is van hasonlóság Az esztétikum sajátossága és az Illúzió és valósúg között. Az előbbi­ben a „világot alkotó" — ábrázoló — művészetek és műfajok, különösen a regény és a festészet, a tárgyiasság lehető leghívebb megőrzését kitűző követel­mény példái, mások, különösen a zene, a meghatározatlan tárgyiasságé. Caudwell szerint a regény „előbb a valósághoz fordul, hogy abból kivegye szubjektív asszociációit. Ezért nem érezzük a regényt »magunkban«, nem azonosíthatjuk érzéseinket a regény érzelmi tónusaival". ... „A regény nem fejezi ki az ösztönök és a környezet közötti általános feszültséget, hanem a feszültségnek azokat a változásait juttatja kifejezésre, melyeket a környezet­ben bekövetkező változások eredményeznek (élettapasztalat). Az idő-elemnek ez a beiktatódása (a valóság mint folyamat), mely annyira szükséges a diffe­renciált társadalomban, ahol az emberek idő-tapasztalatai jelentősen külön­böznek egymástól, azt jelenti, hogy a regénynek részleteznie kell, s alakjainak

Next

/
Oldalképek
Tartalom