Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

emberiség tudatának és öntudatának fejlődését is, mint az ember külső környezetére és önmagára, „belső valóságára" vonatkozó megismerést és tudatosságot.

132 Tudat és öntudat egységben léteznek, s bár a művészet az öntudat, a tudomány a tudat fejlődését szolgálja közvetlenül, működésük közben nem szakad el az egyik a másik közvetlen tárgyától — a művészet a ,,külső valóság", a tudomány a „belső valóság" feltételeitől, a művészi visszatükrözés a tudat tudatosító és a „külső valóság" anyagát visszatükröző működésétől, a tudomány az öntudatra jellemző lehetőségektől. Visszatükrözés-szerkezetük viszonylag legtisztább formáiban is megszüntetve őrződik meg a másik oldal az absztrakció és feltételesség igen magas fokán — a művészetben a „külső valóság" szerkezetét tételező „ál-világ" (amely például a zenében igen absztrakt, a regényben meglehetősen konkrét viszonyban áll a valóság szerkezetével), a tudományban a megismerés szerkezetébe beleértett, igen absztrakt és személytelen „ál-én". A művészet mint megismerés a maga sajátos területén a szükségszerűség felismerését jelenti. Vagyis a művészetnek nem az az elsőrendű feladata, hogy viszonylag hű szemléleti képet nyújtson a külső valóságról, hanem az, hogy „az ember szabadságát fejezze ki az érzések világában, mint ahogyan a tudomány az ember szabadságát fejezi ki az érzéki észlelés világában, mert mindkettő tudatosan felismeri világának szükségszerűségét, s meg is tudja változtatni világát — a művészet megváltoztathatja az érzések, vagyis a belső valóság világát, a tudomány pedig a jelenségek, vagyis a külső valóság világát".

133 Az ember a műalkotások által önmaga megváltoztatásához kap megfelelő módon ható eszközöket; önmagát változtatja meg, s éppen önmaga megváltoztatása révén ismeri meg önmagát. Nem közönséges önismeretről van szó: emberi lehetőségeit ismeri meg.

ÏM Az önmegismerés folyamata nem az elszigetelt, szolipszista módon felfogott egyén introspekciója. A valóságos, biológiailag és társadalmilag létező ember énje — tudata és tudatalattija egyaránt — társadalmi termék. A konkrét társadalmi fejlődés és az egyén konkrét élete során egyéni élettapasztalata és a társadalmi tapasztalat között ellentmondások támadnak; az alkotó művész a maga új, társadalmilag érvényes tapasztalatát közvetíti társadalmi érvényű, társadalmi elismerést igénylő eszközökkel, amelyek a befogadóban szembesülnek az ö társadalmi tapasztalataival — beleértve a világról, önmagáról és a művészetről szerzett tapasztalatait. Ez az ellentmondás a további mozgás, változás alapja, a művészet lehetőségei alapján véghez vitt önmegismerésünk forrása. A művészet úgyszólván minden fokon tükrözés, de funkciója szerint nem a „külső valóságot", hanem a külső valóság egy darabjának célszerű átdolgozásával, valóságillúziót nyújtó bemutatásával az embert, az embernek önmagával és a „külső valósággal" való viszonyát tükrözi vissza. A tudomány végső soron a világegyetemet tükrözi, az embert és az emberi tudatot is mint „külső valóságot", mint az egyetemes természeti összefüggések részét. A művészet viszont „tükröt formál a világegyetemből, s mi ebben a tükörben megpillanthatjuk önmagunkat - nem közönséges ,3í

Vo.: 1. m. 35., 143-144., 153-155., 157-158., 165., 172-176., 199., 234 - 235., 242., 260-262., 264. lS3

I. m. 144. L. még: 157 - 58., 165. ,M

Vö.: I. m. 143., 219., 234. 23* 355