Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

énünket, hanem azt a potenciális énünket, amely akkor alakul ki, ha a társadalom révén aktív viszonyba jutunk a valósággal".

135 Ez a hatás a társadalmi fejlődés adott fokán megvalósuló lehetőségek és az egyén biológiai adaptív lehetőségei, illetve már magasrendűen szocializált ösztönei, emberi képességei révén a személyiség gazdagodásával, differenciálódásával jár együtt. Az embernek a külvilág felett mindinkább kiterjedő relatív hatalma (ugyanis az új lehetőség új, magasabb szintű függőséget is jelent) önmaga feletti hatalmának növekedésével párosul (amely szintén nem elvont szabadságot, hanem a szükségszerűség felismerésén alapuló szabadságot jelent). Az ember önmaga feletti hatalma, ilyen irányú szabadsága természetesen a tudati, tudományos megismerés formájában is fejlődik: társadalmi viszonyainak, pszichológiai törvényszerűségeinek stb. megismerése segíti ezt elő. Az öntudat, amely minden tudatos emberi cselekvés velejárója, a konkrét, reális énre, az én belső, tág értelemben vett „érzelmi" világára vonatkozik, ennek a belső valóságnak a változásával fejlődik, gazdagodik, mélyül, s változtatja mind teljesebbé — specializált társadalmi formában a művészet által — az egyén és az egyénekből álló társadalom ilyen irányú lehetőségeit. Ekként a művészet Caudwell szerint az ember önmegvalósulásának eszköze,

139 s egyszersmind ,,maga is az ember egyik valósága".

137 Caudwell úttörő módon vetette föl azt a kérdést, mi a művészet szerepe az ember öntudatának kidolgozásában és fejlődésében. (Ezt az érdemét, szoros fenntartásokkal, Lukács György is elismeri.)

138 Az Illúzió és valóságnak azonban nemcsak azokban a szakaszaiban van szó erről a kérdésről, ahol betű szerint fordul elő az „öntudat" szó. Az emberi öntudat viszonyának gondolatköre olyan terminusokhoz kapcsolódva merül fel, mint „az ösztönök szocializálása" az emberi érzelmek, érzelmi magatartások vonatkozásában, a „genotípus" és a „társadalmi én" vagy a „személyes én" és a „közös én" viszonya, az érzéki észlelés és az érzés ellentmondása, a művészeti visszatükrözés tárgyát alkotó „belső valóság", az „érzelmek világa", amellyel kapcsolatban a művészet mint az emberi szabadság eszköze jelenik meg. Az öntudatról van szó, amikor az emberben kialakul az önmagához való viszony „tudatossága"; az emberiség öntudatának megközelítéséről van szó, amikor az egyén új, társadalmilag jelentős élettapasztalata szembekerül a meglevő társadalmi tapasztalattal, s az új tapasztalat eltárgyiasított közvetítése a társadalmi tapasztalatot újítja meg; az emberiség öntudatához emelkedik a művész, amikor eltér ugyan a meglevő társadalmi normáktól, de alkotásában úgy lép fel, mint kora emberiségének „normális" megtestesítője; é.i.t. Maga az öntudat szó kevés helyen fordul elő; az angol "self-consciousness" meglehetősen nehézkes szóalkotás, köznyelvi mellékjelentése (a zavartság érzése mások ránk irányuló figyelme miatt, feszélyezettség stb.) szintén óva int túl gyakori alkalmazásától. Ugyanakkor a ..consciousness" egyaránt jelent — filozófiai értelemben is — tudatosságot, tudatot és öntudatot. Az Illúzió és valóság fordítója a szót az összefüggéseknek megfelelően fordítja tudatnak vagy m I. m. 260. ,M

V ö.: I. m. 73., 144., 294. 137

1. m. 294. « LUKÁCS OVÖBOY: A különösség. 229.