Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében
valósága szerint a tudomány tükrözi vissza helyesen. Lukács György maga is elismeri, hogy ,,az esztétikai visszatükrözés sohasem lehet a közvetlenül adott valóság egyszerű reprodukálása". 109 Már csak azért sem, mert az esztétikum szubjektuma az, „akinek működése messze túlmegy azon, hogy a tudatunktól független magánvalót a lehető leghívebb megközelítésben mint tudatszerűt számunkra tükrözze, és aki ellenkezőleg a tárgy minden elemébe (egészéről nem is beszélve) reá való vonatkoztatottságát vési, és állásfoglalását mind az egészben, mind pedig a részekben érvényesíti". 110 (Az én kiemelésem. — Sz. J.) Ez egyértelmű a „közvetlenül adott valóság", a „tudatunktól független magánvaló" struktúrájának „eltorzításával" és meghatározott alapú „tagadásával". Az eltorzítás forrása és a tagadás alapja az esztétikai szubjektum, s az általa létrehozott változás egyértelmű „az én struktúrájának felmagasztalásával". Logikus, hogy a realitás struktúrája csak akkor őrződhetik meg torzításmentesen a műalkotásban, ha nem a valóban magánvaló realitást, hanem a szubjektumtól áthatott, a reá vonatkoztatottságának nyomait magán viselő realitást fogadjuk el egyetlen realitásnak, illetve ha ezt és csak ezt tekintjük „tudatunktól független magánvalónak". Az esztétikum sajátosságában van egy olyan tendencia, amely a „magánvaló" ilyen értelmű, a maga helyén megalapozott és indokolt megkettőzését célozza, de éppenséggel ez sem nyújt elégséges alapot Caudwell fenti tételének bírálatához. Van különbség Caudwell és Lukács visszatükrözés-koncepciója között, de nem igaz, hogy Caudwell nem látja, hogy „minden igazi líra a valóság visszatükrözése". Lukács bírálatainak iránya viszont — függetlenül attól, mennyire nem állják meg a helyüket Caudwell művével kapcsolatban — rávilágít valamire, ami magának Lukácsnak, az ő esztétikai életművének mély belső problémája. Ez a visszatükrözés tárgyának, e tárgy objektivitásának megítélésében megmutatkozó kettősség. Korábbi álláspontja szerint az ember társadalmi és természeti környezetét tükrözi vissza objektíve helyesen a művészet. A visszatükrözés ábrázolást jelentett, s a hű visszatükrözés hű ábrázolást mind a szemléletesség, mind a lényeg tekintetében. A későbbi álláspont szerint bizonyos kettőség mutatkozott az ábrázolás hűségét illetően. A hűség megőrzésére vonatkozó követelmény fenntartásossá vált — a szubjektivitásra való vonatkoztatás vált meghatározóvá. A magánvaló tárgyak lehető leghívebb megőrzésére vonatkozó követelmény egészen eltűnt a végső változatban, amely az ábrázolás igazságát és hűségét teljességgel a „megfelelő" szubjektum hatékonyságával azonosította. S ez az utóbbi látszik Az esztétikum sajátossága végső, definitív álláspontjának. A problémának ez a megoldása az ontológiára vonatkozó tanulmányokban kiegészül a megoldást mindvégig megnehezítő ismeretelméleti kérdésfeltevések helyének és hatáskörének tisztázásával. így megszűnt az objektumnak a szubjektummal való egyoldalú, merev szembeállítása, amelyet Caudwell kezdettől fogva elutasított. Talán nem véletlen, hogy éppen a Marx ontológiai alapelvei című tanulmányában szól Lukács György Caudwellről a legnagyobb megértés és a leg,0 * I. m. I. köt. 226. 110 I. m. I. köt. 227.
