Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

de különösképpen kései ontológiai írásaiban. Az előbbiben világossá válik, hogy a megfelelő esztétikai szubjektivitásnak szintén megvan a maga tárgyiassága, objektivitása és realitása, s már beleértődik ebbe az is, hogy ez a realitás hierarchikusan nem különbözik az anyag más mozgásformáinak realitásától. Az ontológiai írásokban a hierarchiát előtérbe állító tendenciák elleni harc vált uralkodóvá. Ha ezt a megközelítést visszavetítjük Az esztétikum sajátosságára (nem beszélve Lukács György korábbi műveiről), úgy látszik, hogy e felismerés tudata valamiképpen mindig jelen volt Lukács György esztétikai megközelítéseiben, de kezdetben csak mintegy az elméleti megfontolások és rendszerezések perifériáján, s még utóbb is csak olyan közvetett formában, amely ugyan már meghatározta egész elméleti rendszerét, de a közvetlen megfogalmazás, terminológia vagy a terminusok mögött álló kategóriák szintjén nem mindig nyert egyértelmű, határozott kifejezést. Ezzel szemben úgy látszik, hogy Caudwell, aki számos egyéb vonatkozásban meg sem közelíti Lukács György erudícióját és filozófiai elmélyedését, szerencsés kézzel úgy nyúlhatott ehhez az alapvető problémához, hogy első megközelítésre a definitív megoldás felé vezető összefüggéseket tudta megragadni. Kétségtelen, hogy Caudwell rendszerének, ha nem általános pozitív tendenciáját vetítjük vissza minden részletére, legallergiásabb pontja a szubjektivitás meghatározása lehet. Ezért volna mintegy perdöntő hatása, ha igaza volna Lukács Györgynek, amikor azt állítja, hogy a lírai költemény „Caudwell és mások számára az introvertált irracionalizmus birtokává vált".

79 Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket Caudwell sajátos terminológiája. Az örökléstanból kölcsönzött „genotípus" fogalom, az „extravertált" és „introvertált" Jung-féle tipológiája, a Freud álomelméletéből vett „látens" és „manifeszt" tartalom terminusai Caudwell alkalmazásában sajátos metamorfózison mennek keresztül. Saját definícióival, eredeti jelentésüktől eltérő jelentéssel használja fel ezeket a kifejezéseket. A „genotípus" teljesen Caudwell rendszeréhez szabott, s használat közben itt-ott kissé túlságosan mozgékonynak látszó fogalom, amely az örökléstani használattól eltérően nem szembesítődik következetesen a „fenotípus" fogalmával, s ezért (vagy egyéb okokból) helyenként úgy látszik, túl nagy a mozgásszabadsága ebben az irányban. A freudi és jungi terminusok Caudwell által adott definícióimagukba foglalják azt a főbb vonásaiban máig is helytálló marxista bírálatot, amelyben Caudwell Freud és Jung tanait részesítette. Már csak e bírálat és a bírálatnak megfelelő marxista átértelmezés miatt sem lehet Caudwell egész líra-koncepciójáról egyszerűen azt állítani, hogy az irracionalizmus jegyében született. Annyi persze bizonyos, hogy Caudwell bátran absztrahál, „sarkít", s amikor absztrahál, akkor a költészetet nem a tudatos észleléshez, a tudomány racionális megismerő tevékenységéhez, a tudományos érvelés és nyelvhasználat módjához köti, hanem az emóciók világához, amely az ő gondolatrendszerében a tudatosság egy másik aspektusát képviselheti. Az emberi emóciók, Marx felfogásának megfelelően, Caudwellnél szintén az ember szocializált, társadalmilag adaptált „ösztönei", az ember társadalmilag mind " 1. m. II kot. 141. 342