Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

tulajdonít egy olyan követelménynek, amely közvetlen megfogalmazásban látszólag teljesen ellentétes Caudwell álláspontjával. Lukács szerint ugyanis a költészet közvetlenül a valóságot ábrázolja, „tükrözi vissza", ezért szó sem lehet a valóság struktúrájának eltorzításáról stb. A költészet tárgyiasságával, gondolatiságával hat, s legfőbb magaslatán — Goethe szavaival — „egészen külsőlegesnek látszik". Erre a különbségre, valamint arra a kérdésre, mit jelent Caudwellnél az én struktúrájának felmagasztalása, a későbbiek folyamán még visszatérünk. Caudwell a ritmus öntudat-fokozó, az egyént az ösztönös közösség szintjére emelő szerepét nem a „fiziológiai introverzió", hanem az „emocionális introverzió" fogalmával fejezi ki. Ez az introverzió nem menekülés a világból, hanem éppen a valóság megváltoztatására irányuló szándékkal kapcsolatos magatartás formája. A kollektív ünnepség példájának megfelelően nem a pillanatnyi környezetre irányul, hanem a soron következő társadalmi feladatra (pl. az aratásra). Tény, hogy Caudwell a költészet születését mintegy csak példázatszerűen írja le, s nem az egyszerű munkafolyamatból indul ki, hanem a termelési folyamatnak egy fejlettebb, szervezettebb egészéből, amelynek csak egy része a konkrét, egyénenként végzett fizikai munka folyamata. A másik a munka kollektív aspektusa, amely szükségképpen, de egyúttal elvontan, már visszatükrözöttként jelenik meg a konkrét feladathoz kapcsolódó kollektív megmozdulásban. Eme utóbbinak a ritmusa ad alkalmat az M öntudatra" — az énnek a kollektív létezés tudatában való osztozására. 5 mivel ez nem a puszta ritmusélmény, hanem a kollektíva előtt álló, az egyénhez és a kollektívához képest egyaránt „külső" valóságban végrehajtandó feladathoz kapcsolódó élmény, nem azonos a tárgyiatlan, misztikus, szubjektivista „introjekcióval". Lukács György szerint Caudwell metafizikai ellentétet állit fel a költészet és a regény között. Ügy véli, Caudwell helytelenül állítja, hogy „a regények nincsenek közvetlenül szavakban komponálva", s nem látja, hogy „a regényben a valóságnak semmiféle objektív értelemben helyes visszatükrözése nem lehetne művészileg hatásos a szavak, hasonlatok stb. evokatív ereje nélkül".

72 Caudwell valóban sarkít, amikor tipikusnak tekinti, hogy a regények elsősorban „jelenetekből, cselekményekből, nyersanyagból, emberekből"

73 állnak. A furcsa csak az, hogy Lukács György elméleti álláspontja a regényt illetően ebben a vonatkozásban csaknem teljesen azonos Caudwellével, a regényre 6 is a cselekményt, a bemutatott típusokat, a környezet rajzát stb. tartja műfajilag jellemzőnek, s itt mégis az ilyen „egyoldalúságot" veti Caudwell szemére. Ahhoz azonban, hogy Caudwellt valóban cáfolja, nem elegendő azt bebizonyítani, hogy a regény sem nélkülözheti egészen a szavak evokatív erejét, hanem azt kellene bizonyítania, amit Caudwell tagad, ti. hogy a regény közvetlenül szavakban van komponálva, éppúgy, mint a költemény. Ezt meg •ehet tenni, ha például egy olyan műből indulunk ki, amilyen a Finnegans Wake. (Persze tény az, hogy valamelyest egyéni extravaganciára vall, ha valaki oly mértékben próbálja tagadni a stilisztikum, a nyelvi megformálás JJ LUKACS OYÖROY: A különösség. 229. "CAUDWELL: I. m. 200. 22* 339