Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében
érzéki világ meg a közös affektív én között van. A tudomány és a művészet ezt a világot és ezt az ént bővíti és fejleszti. Nem ezek tartalmazzák a tudományt és a művészetet; ezek egy dolgozó társadalom teljes komplexusában rejlenek. Különböző okoknál fogva előfordulhat, hogy a tudomány és a művészet bizonyos tekintetben szembehelyezkedik a konkrét társadalmi tapasztalatban adott érzékelhető valósággal és affektív magatartással, vagy azt tagadja. Ilyen esetben úgy látszik, hogy a tudomány vagy a művészet konfliktusba kerül az emberi tudattal." 54 (Az én kiemelésem. — Sz. J.) A „tudat" szó itt a tudatosság átfogó értelmében fordul elő, magába foglalva a tárgyi valóságra vonatkozó tudatot és a sajátosan emberi viszonyulásra vonatkozó öntudatot egyaránt. A „közös én" — a társadalmi közösség, végső soron az emberiség „öntudata" — történetileg fejlődik a világgal való kapcsolat, az emberi gyakorlat, a társadalom és a természet anyagcseréje alapján: „A közös világot és a közös ént a társult embereknek a természettel vívott aktív harca hozta létre, mint eleven történeti fejlődés." [„The common world and the common ego are generated by the active struggle of associated men with Nature, as a living historical development." 55 — Saját fordításom; a továbbiakban a magyarul megjelent művet idézem.] „Az egyének tudata pedig e harccal szerves kapcsolatban alakult ki." 5 * Lukács György Az esztétikum sajátosságában megismétli és kiterjeszti Caudwell költészetfelfogásának szolipszizmusára és a világtól elzárkózó öntudat tételezésére vonatkozó vádjait. Caudwelltől a következőket idézi: „A költészet ritmikus. A ritmus fokozza fel a fiziológiai tudatot, úgyhogy a környezet érzéki percepciója kirekesztődik. A tánc, a zene vagy az ének ritmusában nem tudatossá válunk, hanem az öntudat állapotába jutunk. A szívdobogás és a lélegzés ritmusa, fiziológiai periodicitása tagadja a környezet fizikai ritmusát. Ebben az értelemben az alvás is ritmikus. Az alvó visszavonul a test fellegvárába és magára zárja a kapukat." 57 Ehhez az idézethez a következő megjegyzéseket fűzi: ,, így hát itt, nyilván Freud hatására, a költészet az álom határmezsgyéjére kerül, és a ritmus — ahogy Freudnál az álom az alvás őre — az én szolipszista bezártságának őrzője lesz; és Caudwell mindezt mint »kozmikus« jelenséget az őskorba vetíti vissza. Itt csak mellesleg említjük meg, hogy épp ő, aki egyébként mindenütt nyomatékosan kiemeli a művészet társadalmi jellegét, és még a ritmusban is egyensúlyt lát a költészet emocionális tartalma és a társadalmi viszonylatok között, amelyekben egyes esetenként megvalósul, kerül ebben a kérdésben saját nézeteivel ellentétbe, olyannyira, hogy a lírát az epika és a dráma metafizikus ellentétének tünteti fel. Ennél fontosabb, hogy az öntudatból ezért eltüntet minden olyan vonatkozást, amely az embert a világhoz, környezetéhez fűzi, és hogy az öntudat nála már nem a valóság visszfényeinek az emberre való gyakorlaton alapuló vonatkoztatása, hanem az ember menekülése a valóságtól, az ember külvilágtól való hermetikus elzárásának elméleti megalapozása. Ebben kétségkívül kifejezésre jut a polgári értelmiség nagy részének magatartása az imperialista korszak44 Uo. ** CAUDWELL: Illusion and Reality. 172. "CAUDWELL: Illúzió és valóság. 173. "I. m. 199.
