Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

nem az, hogy a tudat anyagi tárgyakat tükröz vissza; a visszatükrözés eredménye a gyakorlatban betöltött szerepével nyeri el igazolását vagy cáfolatát. Ha megpróbáljuk, hogy az esztétikai visszatükrözést a primer ismeretelméleti helyzetre redukáljuk, például oly módon, hogy az esztétikait az anyagi tárgyak természeti, anyagi minőségének tekintjük, amelyet az emberi tudat a természet és a társadalom anyagcseréjében kiművelt, de alapvetően továbbra is biológiai jellegű természetes érzékeivel fog fel, egy darabig megmenekülhetünk a fenti bonyodalmaktól. Ebben az esetben a műalkotások sem tesznek mást, mint a természetnek ezt a tulajdonságát utánozzák, kiemelik, a maga természeti alapján sűrítik, s az ember ilyen irányú fogékonyságát és szükségleteit elégítik ki. De ha megállunk a fizikai tárgyakban föllelhető szépségnél vagy esztétikumnál, igen részleges esztétikát alkotunk. Ha továbbmegyünk, el kell oda jutnunk, hogy minden tárgyiságot, nemcsak a természetit, hanem a természetileg közvetített társadalmit és tudatit is hozzá kell rendelnünk az ember ilyetén fogékonyságához, s ennek megfelelően e fogékonyságot úgy kell kiterjesztenünk, hogy ne csak közvetlenül biológiai, hanem társadalmilag kondicionált megnyilvánulásmódjait is belefoglalhassuk. Ez a sorrend azonban aligha a történeti fejlődés sorrendje: az emberi tudat materiális alapú esztétikai tulajdonságainak visszatükrözése már a történeti folyamat legelején is ugyanúgy szerepet játszhat, mint későbbi szakaszaiban. Másfelől nézve a dolgot: az esztétikai társadalmi termékként és társadalmi objektivitásként való felfogása, vagy a szubjektum-objektum viszonyegységébe való szoros beágyazása sem jelentheti azt, hogy teljességgel kizárhatjuk az esztétikai természeti feltételeit, akár a magánvaló tárgyak esztétikai tulajdonságainak materiális megalapozásáról, akár az esztétikaiban önmagát visszatükröző tudat ilyen vonatkozású tulajdonságainak anyagi előfeltételeiről van szó. „Az emberi agy termékei, amelyek végső fokon maguk is a természet termékei, nem mondanak ellent a többi természeti összefüggésnek, hanem összhangban vannak vele."

2 Más kérdés az, hogy a megfelelés e lehetőségei milyen bonyolult struktúrákban jutnak kifejezésre. A különbség tehát nem e két megközelítés által alapul vett objektív helyzetben, hanem az alkalmazott kategoriális rendszerekben van. Az esztétikum természeti eredetét valló teoretikusok az objektum-szubjektum viszonyt mint primer ismeretelméleti szituációt megpróbálják a végsőkig fenntartani s ezen az alapon ragadni meg a bonyolultabb, a tudati jelenségeket is visszatükröző esztétikai mozgásformákat. Ez az út nagy elméleti bonyodalmakkal jár, s ezért gyakori a leegyszerűsítés. Az esztétikumot rendszerint már abban a formájában is teljességnek tételezik, amely az esztétikumot társadalmi terméknek tekintő megközelítés szerint még csak előfeltétel vagy lehetőség. Az esztétikum társadalmi objektivitására vagy az esztétikai szubjektumtól való elválaszthatatlanságára épülő dialektikus materialista megközelítés rendszerint nem tagadja a szép vagy az esztétikai bizonyos természeti alapjait, különös tekintettel az emberi érzékek biológiailag is meghatározott fogékony1 ENGELS FRIGYEM: Hogyan „forradalmasitja" Eugen Dühring úr a tudományt („AntiDühring"). Bp. 1948. 35. - 1950. 37.