Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Szántó Gábor András: Matheika János
elhajlását illetve Thomas Mannt, azon az alapon, hogy az előbbiek „ideológiailag" fejlettebbek, az utóbbi pedig „formailag". 151 Ugyancsak a régi hibás nézetektől való szabadulni akarással függ össze az a lélektani alapú, de sok elvi hibát eredményező jelenség, hogy Matheika a fiatalkori vallásos és individualista nézetek leküzdését nem egyszer igen szélsőséges módon demonstrálja. Mindig a legnagyobb fokú „ideológiai tisztaságra" törekszik (az „ideológiailag tiszta", a „tiszta ideológia" stb. a leggyakrabban használt kifejezései közé tartoznak), ennek megjelenési formáit és eredményeit azonban már József Attila is igen kétkedve emlegette a platformtervezettel kapcsolatban. 152 Ez az ideológiai tisztaság főleg a RAPP-on belül elfogadott tételek szigorú levezetéseiként, dedukcióiként valósul meg cikkeiben, s hogy ez milyen torzítási veszélyekkel járt, különösen ha már az átültetendő és levezetendő tételek is eleve problematikusak voltak, azt például a Fagyejev előadás fentebbi ismertetésénél is jól láthattuk. A múlt meghaladásának demonstrálásával függ össze Matheika egyetlen támadóan polemikus, Bruno Jasienskivel együtt írt cikke is, amely A német proletúr irodalom történetének trockista torzításai ellen címet viseli, s A. Zaprovszkajának „a háború előtti német szociáldemokrata irodalmat forradalminak nevező" írása ellen irányul. 153 A cikk beletartozik abba a kampányba, amely Sztálinnak a Proletarszkaja revoljucija szerkesztőségéhez írott híres levelét követte. E levél határozottan elítélte, rágalomnak és trockista fogásnak minősítette a szociáldemokráciával való együttműködés emlegetését mind a jelenre, mind a múltra vonatkozóan, szigorú önbírálatra, a trockista valamint a szociáldemokrata nézetek leleplezésére, s nem pedig az ellenük folytatott vitára szólította fel a párt tagjait. 154 („A rágalmat meg kell bélyegezni, nem pedig vita tárgyává tenni". 155 ) A kampány során számos ismert kritikust illetve írót ért bírálat, eredményekben még nem, de hangnemben már a harmincas évek végét előlegezve, így Platonovot, Kaverint, Rodovot, Gorbacsovot, Nuszinovot, Máczát, Vjacseszlav-Polonszkijt, Averbahot, Jermilovot, valamint Matheika húszas évekbeli jóbarátját, Lelevicset, sőt magát Lunacsarszkijt is („bergsonizmus" és a pártellenzékhez csatlakozott Gorbacsov és Lelevics írásainak közlése miatt). 15 * Matheikánál a múlt meghaladásának eltökélt óhaja — megint csak szubjektivisztikus és helytelen módon, a maga korábbi szerepét is erősen a jelenlegi álláspontjához idomítva - oda vezeti, hogy a Tanácsköztársaság irodalompolitikáját „nyilvánvalóan hibásnak" értékelje, mivel ennek „fő célja az irodalom »örök muveinek« propagálása és a széles néptömegek számára hozzáférhetővé tétele volt", nem pedig „világos proletár beállítottságú, határozott osztályvonalú" művelődéspolitika. 157 141 L. a 107. sz. jegyzetet. 14, JÓZHEF ATTILA: Irodalom és szocializmus. Bp. 1967. 86 - 94. 143 MapKCHCTCKO — jieHHHCKoe HCKyccTBoaHaHHe. 1932. 1. 134—135. 144 SZTÁLIN: A leninizmus kérdései. Bp. 1951. 452 - 465. 144 Uo. 453. 144 Vö. MapKCHCTCKO— jieHHHCKoe HCKyccTB03HaHHe. 1932. 1. 3 - 35. 147 MapKCMCTCKo — jienMHCKoe HCKyccTB03HaHHe, 1932. 5 - 6. 94.
