Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szántó Gábor András: Matheika János

s hogy a fentebb oly kívánatosnak jelzett valláserkölcsi alap fokozatos szűkü­lése figyelhető meg nála. A váci gimnáziumi tanulóévek után a pesti bölcsészkar magyar-latin szaka következett. Matheika ez idő tájt egy háromszemélyes albérleti szobában lakik Zsolt Béla és Zsuga nevű kollégájával együtt; testvériesen megosztják egymás között a ritkán kapott cikkmegrendeléseket, versre vagy elbeszélésre szóló szerződéseket; el-eljárnak diáktársaikkal a Galilei Körbe. Külső tagként baráti körükhöz tartozik Somlyó Zoltán is. 14 A kezdődő szegényes, bohém diákéletnek az első világháború kitörése vet véget. A szülői és nevelő szülői beleegyezést nagynehezen megszerezve 15 a 19 éves bölcsészhallgató önként, az „ezt nem lehet kihagyni" érzésével jelentkezik katonának. 16 A fiatal zászlóst majd hadnagyot a front és a hadifogság élményei hamaro­san kijózanítják. 1915 szeptemberében orosz fogságba esik. A fogolytáborban tiszttársaitól rövid idő múlva különválik: ingerlik az üres, tartalmatlan be­szélgetések, az állandóan „jegyzőkönyvezett" lovagias ügyek, s amikor a tisztek a barakkokban dühöngő járvány idején sem hajlandók orvosságra pénzt áldozni, egy fűtetlen, ablaktalan szobába költözik előlük, majd szökéssel próbálkozik. Kína felé igyekszik menekülni, de egy katonai őrjárat elfogja és visszahozza. Egy orvos barátja tanácsára koplalni kezd, epilepsziás roha­mokat színlel, mire felszállítják egy pétervári kórházba, feltáplálják — és visszaküldik a fogolytáborba. Sorozatos szabadulási kísérletei 1917 nyarán, ősz elején eredménnyel járnak: a Nansen-akció keretében, Skandinávián keresztül, mint „rokkantat" őt is hazaszállítják Magyarországra. Messianisztikus auf klär izmus és szocializmus Huszonkét éves és máris világot járt, sokat látott fiatal ember, aki „állt a Néva hídján", „járt aTretjakovskaja mozaikos termeiben", „és Szibériában, és Stockholmban" 17 —, van mivel számot vetnie, van min gondolkodnia. Első írása 1917. október 14-én jelenik meg a nemrég indult Váci Újságban, amely hamarosan a váci szociáldemokraták lapjává válik. Általános pacifista szellemben írott vers ez, amely a korabeli frontbarátkozás szellemében, saját fogságának élményeit felelevenítve szól a háborúnak igazi emberi kap­csolatokat meghiúsító kegyetlenségéről és embertelenségéről. 1 * Három másik versét egy korabeli újsághír a következőképpen jellemzi: „Az elsőben meg­kapóan rajzolja az orosz fogságból fiát váró édesanya érzelmeit ... A másik csípősen jellemzi a zajosan mulató hadimilliomosokat, akik elfelejtenek gondolni a Szibériában sínylődő honfitársaikra. A harmadik egymás mellé "Mathejka Jánosné közlése. u Édesanyja 1909-ben újra férjhez ment Reymeyer Ousztáv villanytelepi tisztviselőhöz. "Vagyis nem „hivták be" katonának. 1913-tól 1914-ig nem „végezhette el" az egyetemet sem. (Vö.: MÉSZÖLY OÁBOR: Doktor Március. Igaz Szó, (Bp.) 1969. 6. sz. 23.) "Váci Üjság, a továbbiakban: VU. 1919. jan. 11. "MATHKIICA JÁNOS: 1915. szeptember 15. VÜ. 1917. okt. 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom