Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Urbán Nagy Rozália: A. V. Lunacsarszkij — a kultúrpolitikus
ték, vízválasztó lett. Voltak írók, költők, akik művészetükkel és politikai nézeteikkel élesen szembenálltak a cári uralommal, és egyetértettek a februári forradalom szükségszerűségével, de már nem értették meg és nem is óhajtották megérteni a szocialista forradalmat. Zinaida Gippiusz 1917 márciusában ,,a vörös lobogók" győzelmét hirdetve, a népet a „tavaszi utcák arany viharába" szólította, 8 de Október után gyalázkodó rágalmakkal támadta a szocialista forradalmat. „Rövidesen bottal kergetnek majd az ólba, szentségeket nem tisztelő nép". 7 K. Balmont, aki még 1905-ben így írt: „Ó, munkás, veled vagyok, a te viharodat éneklem", 8 1918-ban már gyűlölködve írta ugyanerről a munkásról: „Már nem kuvaszok ezek, hanem farkasok, veszett ebek, habzó szájjal és foggal tépik, harapják azt a kezet, amelyik felszabadította őket.. ."• I. Bunyin, akinek versei együtt jelentek meg hosszú éveken keresztül A. Blok és V. Brujszov költeményeivel, nyílt harcra buzdított a bolsevikok ellen: „Az emberiség és az isten nevében ... verd le a demagógot". 10 Hasonló jellegű kirohanások az új hatalom ellen, minden kétséget kizárva határozták meg egy-egy író, költő helyét, ezek nem titkolták meggyőződésüket, nyíltan állást foglaltak. Sokkal nehezebb volt a helyzet azokkal a művész-értelmiségiekkel, akik az Októberi Forradalomban nem kívántak többet látni egy polgári demokratikus forradalomnál. Ezek Október lényegét egy absztrakt, általános emberi, humanista eszmeiség talaján közelítették meg, és ezzel azonnal éles határt vontak a művészet és a politika között. A forradalom humanista céljaival egyetértve, elutasították annak eszközeit, és a politikát igyekeztek kívül rekeszteni a művészeten. Még azok a művészek sem értelmezték mindig helyesen a művészet és a politika kapcsolatát, akik őszintén álltak a forradalom oldalára. A. Blok, aki az elsők között hívta fel az értelmiséget a „Forradalom zenéjének" meghallgatására, azt hangoztatta, hogy az írók nem politizálnak, és ha mégis „politizálnak, akkor önmaguk ellen vétenek", mert „két szék között a földre esnek": „igazi politikusok nem lesznek és a művészetüket elpazarolják". 11 Ez volt az az időszak, amikor Maxim Gorkij is a forradalmat ellenzők táborában tévelygett. 1918-ban a Petrográdon megalakult írók és Művészek Házában jelentős művész értelmiségi erők gyülekeztek Gorkij körül. Minden igyekezetükkel azon voltak, hogy „megőrizzék az alkotóerőt", itt étkeztek, éltek, írtak és beszélték meg „demokratikus" művészetük problémáit, folytatták vitáikat és tartották előadásaikat. Nevezhetnénk őket „belső emigránsoknak" is, akik arra vártak, hogy majd eljön az az idő, amikor a művészek „kényszerű irányításának" korszaka véget ér, és akkor az élet visszatér a „régi kerékvágásba". A forradalomban csak káoszt, kegyetlenkedéseket láttak, az új hatalomnak csak a hibáit tartották számon, és szigorúan elzárkóztak a lényegi tartalom megértésétől. Gorkij, aki élére állt ennek a csoportosulásnak, a bolsevikokkal a legfontosabb kérdésben nem értett egyet: nem tartotta el•3. THnnyvc: ílocneaHHe CTHXM. rieTporpaÄ, 1918. 39. 1 Uo. • K. EajibMOHT: IlecH» paConrero MOJiora. MocKBa, 1922. 7. • K. BajibMOHT: PeBO/iK>u,HoHep HVIH HCT. MocKBa, 1918. 7. I0 KpacHa» HoBb, 1921. 1. 294. " A. I..na. COMHHCHHH B ,iByx TOMax. MocKBa, 1955. T. 2. 227 - 228.
