Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai

o Barbusse elleni első, gunyoros hangvételű kritikáját

80 nehezen lehetne kifogásolni elvontan teoretikus alapról. Henri Barbusse válaszára

81 adott viszontválasza

82 még élesebben, mondhatni kegyetlenül célratörő. Kipellengérezi Barbusse programját, amely pártokon kívül álló elkötelezettséggel „objektíven" kívánta szembesíteni a különböző nézeteket, s ezzel automatikusan remélt eljutni a vitatott kérdések megnyugtató végeredményéhez. Ezt tette A szocializmus tudományos válsága című vitában is. Barbusse úgy vélte, hogy a „kérlelhetetlenül logikus kommunista doktrína, amelyet az élet összes törvényeivel szembesítünk, vitákat és állandó eszmecserét követel, nem pedig dicshimnuszokat és elfogult propagandát". Ugyanakkor nehezen lehetett volna elvitatni Gábor Andor elégedetlenségének jogosultságát, hiszen a húszas évek történései megannyi példáját szolgáltatták Ausztriában és Németországban a szociáldemokrata vezetők árulásának és munkásellenes fellépéseinek. Nem írásaik „pártatlan" közlését tartotta Gábor célravezetőnek, hanem a legélesebb harcot ellenük. Annál inkább, mert mint vélte: „Ma Franciaországban éppenúgy, mint Németországban nem a polgári, hanem a proletárforradalom van napirenden." Gábor elvi kérlelhetetlenségét egy nem helytállónak bizonyult politikai stratégia motiválta, Barbusse „liberális" engedékenysége viszont túl lazára méretezte korai népfrontos szerkesztői koncepcióját. A későbbiekben váltakozó intenzitással folyt a vita Barbusse-szel; e disputa érvelése, engedményei és időnkénti keménysége világos tükre a nemzetközi proletárirodalom szövetségi politikájában mindvégig megmutatkozó ellentmondásoknak. A harkovi konferenciát megelőző, pár hónappal a Die Linkskurve vitája után, újra erőteljes állásfoglalások jelennek meg a sajtóban. Általánosságban tartott intelmeik is félreérthetetlenül Barbusse címére szóltak, határozott döntésre szólították fel: „A Forradalmi Irodalom Nemzetközi Irodája hívja fel minden igazi forradalmi író figyelmét arra, hogy a világimperializmus és a proletár-világforradalom között küszöbön álló, elkerülhetetlen összeütközés egyre kevesebb teret nyújt az értelmiségi semlegességnek, a pacifista humanizmusnak, amelyek gyakorlatilag csak a harcias imperializmus pozícióit igyekeznek megerősíteni, — írja a kor egyik legtekintélyesebb elméleti orgánuma. Az Irodának azt kell követelnie Barbusse elvtárstól és a hozzá hasonlóktól, hogy világosabb választ adjanak a kérdésre: kivel tartanak? — a proletárforradalomért harcoló sereggel-e, avagy a forradalom megfojtóival?"

83 Mint látható, csak két véglet van: a helytől és időtől, az adott konkrét történelmi és társadalmi viszonyoktól függetlenedve csupán egy elvont képlet, amely ugyanakkor nagyon is pártosan és harciasan hangzik, s kevés figyelmet fordít a köztes mezőny nroblémáira, azaz éppen a tömegek megnyerésére, érvelő meghódítására. (Állásfoglalásukat valószínűen az érlelődő gazdasági világválság is motiválta.) A magyar emigráció folyóirata közli az Iroda „Nyílt •• ANDOK GÁBOR: Die bunte Welt des Genossen Barbusse. Die Linkskurve, 1929. Nr. 5. 5—6. ,l Henri Barbusse an die Linkskurve. Die Linkskurve, 1930. Nr. 2 5-6 "Uo. 6-8. M

3a ^MTepaTypy MttpoBofí peBo;iiouMM. JlirrepaTypa H HCxyccTBo, 1930. N« 3 4. 4. 164