Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai
távol állt attól, hogy a „harcos proletárirodalom" képviselője legyen, csupán egy feltételt szabott entellektüel szerzői elé: ismerjék el a proletariátus szociális követeléseinek jogosultságát. 77 Barbusse ilyen módon lapjával legfeljebb a baloldali polgári rétegek igényeinek felelhetett meg, de nem támaszkodhatott a kommunista írói mozgalomra, hiszen jelentékeny erők akkor itt nem kristályosodtak ki. így egyetlen lehetősége maradt: a polgári társadalommal valamilyen mértékben ellenzékben levő értelmiségieket próbálta tömöríteni. Mint a Szovjetunió barátja, arra is felhasználta lapját, hogy ismertesse a szocialista építőmunka eseményeit. Konfliktusa abból támadt, hogy érzülete szerint kommunista volt, tagja lett a Forradalmi írók Nemzetközi Irodájának, vállalta a szervezettel járó eszmei kötelezettségeket, noha a francia viszonyok között azoknak eleget tenni nem tudhatott. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az Iroda tagjaként elméletileg sohasem tudott azonosulni a proletárirodalmi doktrínával, hanem az egyetemesebb szociális elkötelezettségű irodalom lebegett szemei előtt. A Monde 1931. december 5-i számában a proletárirodalomról közzétett manifesztumban ezt írja Barbusse: „Forradalmi értéke van minden olyan műnek, amelyet a dolgok létező rendje elleni tiltakozás hozott létre. Ez azt jelenti, hogy elmélyítvén az osztály fogalmát annak társadalmi tartalmáig, minden olyan mű, amelynek témája a munkásosztály élete és reményei, beletartozik abba az irodalomba, amelyet korunkban és országunkban proletárirodalomnak nevezünk." 7h Ezzel a fogalmazással Barbusse nyilvánvalóan nem meríthette ki egy pártos és osztályharcos szocialista irodalom fogalmát. Folyóirata tényleges hivatása abban állt, hogy a francia osztályviszonyok fejlődésének adott szakaszán baloldali polgári és szociáldemokrata szemléletű irodalmárok, politikusok és közgazdászok, publicisták gyűltek köréje, azaz végül is a progresszió egyik árnyalatának kristályosodási pontja lehetett. 79 Ez a szerep azonban nem elégítette ki a proletárirodalom nemzetközi szervezetének vezetőit. A német Bund lapja, a Die Linkskurve vezette az első éles támadást Barbusse ellen. Gábor Andor, a bíráló cikk szerzője a Linkskurve egyik szerkesztője volt, a német szövetségen belül — egyéni indulásához mérve — feltűnően szektás állásponton állt, az igazi proletárirodalom megalkotóit kizárólag a munkáslevelezőkben látta. Nagy érdemei voltak ugyanakkor, éles és sziporkázóan szellemes publicisztikáját hatásos fegyverként forgatta a munkássajtó hasábjain, kitűnő ismerője volt az osztrák, a francia és a német viszonyoknak, ezért is tudósította a szovjet Prozsektort, az Izvesztyiját, a szovjet olvasókat Közép-Európa osztályharcainak eseményeiről. A német proletárirodalmi szervezet megerősítésében is nagy szerepet játszott, az országos elnökségben a munkaközösségek vezetését végezte, ideológiai és szakmai szemináriumokat tartott, s a Marxistische Arbeiterschule esti munkásegyetemének előadója volt. 77 Barhusse-nek a harkovi konferencia résztvevőihez intézett leveléből. LWSh. 267. '•Monde: L'écrivain et la révolution. Monde, 5. décembre 1931. Ns 183. 3—4. — Mamtin mp(K V M npn.iriapcKoii ump.nvpe .'Iinep.n vpa WÊÊp9ÊÊÊ pen<».iH>unn, H92i X» 1. 75- 77. Tt Ismeretesek Barbusse kapcsolatai a franciaországi magyar baloldali emigrációval, Károlyi Mihállyal, Bölöni Györggyel és Aranyossy Pállal. L. NAOY PETEK: A Monde magyar könyvei. Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetebői. Bp. 1962. 279 - 84.
