Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Illés László: A proletárirodalmi szövetségi politika ellentmondásai

megfojtsuk őket? Szó se róla. Kinyomtatjuk műveiket, s a kritika hivatása, hogy semlegesítse téves nézeteiket."

45 Ugyanakkor Lunacsarszkij számára nem fért kétség hozzá, hogy az irodalmi élet teljes átformálása csak akkor lesz lehetséges, ha a munkás- és parasztosztály által küldött írók is felnőnek tehetségben, s ha a különböző irányból érkezett írói rétegeket a munkásosztály ideológiája hatja át. J. Varejkisz érintett írásában szintén behatóan tárgyalja, milyen jelentősége lesz az értelmiség arculata átformálásában annak a ténynek, hogy a munkás- és parasztosztály gyermekei igazi népi értelmiséggé nőnek majd fel. Az új értelmiség formálódása és a régi értelmiség átnevelése egyazon dialektikus folyamat összefonódó két eleme volt, egységes koncepciót alkotott a párt számára. M. V. Frunze az 1925. március 3-i irodalmi bizottsági előadásában meg is indokolta e politika lehetőségét: ,,A proletariátus szilárdan tartja a kezében a hatalmat, politikailag megerősítette pozícióit, s ezért ma már sokkal szabadabban manőverezhetünk, mint korábban." Katonai tapasztalataira támaszkodva, jellemezte a főerők és a szövetségesek, a tartalékok jelentőségét is élesen elutasította a Na posztu csoport hegemón igényeit. ,,A mi proletár jelszavaink hangos kinyilvánítása az irodalom területén egyáltalán nem hozza közelebb a parasztságot, ellenkezőleg, eltávolítja tőlünk. Lehetetlen nem számolnunk egy sor más kispolgári réteg létezésével, tanítók, orvosok, mérnökök és technikusok rétegével. Megnyilatkozhatnak-e, és kell-e, hogy megnyilatkozzanak ezek a mi szovjet irodalmunkban és művészetünkben? Magától értetődik, hogy igen. Egyáltalán nem áll érdekünkben, hogy olyan politikát folytassunk az irodalomban és művészetben, amely eltaszítja tőlünk ezeket a rétegeket. A mi feladatunk az, hogy olyan politikát folytassunk, amely közelíti hozzánk a parasztságot s mindeme rétegeket, miközben a teljes eszmei vezetőszerepünket megőrizzük."

48 Frunze nem egyszerűen olvasói szimpátiáiból indult ki, noha nem hallgatta el, hogy kevéssé tudja élvezni a proletárírók műveit, s ha ideje van, inkább a klasszikusokhoz fordul. Koncepciója, miként Leniné és Lunacsarszkijé is, politikai tapasztalataiból sarjadt. A húszas évek második felében megnyilvánuló elhajlás a művészetpolitikában a lenini irányvonaltól oda vezetett, hogy a Rapp hamarosan megszerezte az oly régen és oly hőn óhajtott hegemóniát. Vezető és mértékadó orgánumok ismételten kijelentik, hogy a Rapp a párt irányvonalát viszi a kulturális területen. Mindez a Rapp kultúrpolitika összeomlásáig, a proletárirodalmi és művészeti szervezetek likvidálásáig tartott. Bizonyos azonban, hogy időközben is állandó elégedetlenség kísérte a Rapp-vezetőség tevékenységét. Az elméleti próbálkozások sorozatos kudarcai, a Komszomolszkaja Pravdával kirobbant vita, a Gorkijjal és Majakovszkijjal folyt polémiák,

47 a belső frak" A. B. JlyHanapcKHH: riyTH coBpeiaenHofl ^wTepaTypu. 3Be3/ia, 1925. Nt 1. (7). 249 - 252. 44 M. B. <DpyH3€ no BonpocaM JiHTepaTypu. Ha jnrrepaTypHOM nocry, 1926. Ni 5—6. 65- 67. 47 GORKIJ A munkásosztálynak ki kell nevelnie a maga kultúrájának mestereit című cikkében ezt írja például: „Talán a művészi szó régi mestereitől kellene tanulniuk azoknak az ifjú irodalmároknak, akik a munkásosztály soraiból jönnek? Természetesen, igen. De ez azt jelenti, hogy a szakmai tudást kell megszerezni, mégpedig a klasszikusok műveiből, nem pedig a le nem tisztult, át nem gondolt „saját"-ból, a munkától