Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
politika konkrét osztályjellegének, tartalmának elemzése helyett elvont, moralizáló és esztétizáló politikaellenesség áll a történetiséget mellőző, anarchisztikus, etikai utópizmus mögött. Vitathatatlan, hogy ezt a politikaellenességet részben a korabeli hivatalos jobboldali politika s a baloldal némelyik irányzatának megingása is motiválta. Mégis, a népfrontpolitika előretörése idején: a baloldali értelmiség megerősödő (bár ideiglenes és nem elég hatékony) társadalmi-közéleti elkötelezettségével szembeni tartózkodás „esztétikai" önigazolásának tűnik Kassák koncepciója. Az írók sors- és történelemformáló baloldali közéleti, művészi szerepvállalásának mégoly akaratlan diszkreditálását sugallja a szektás felfogás árnyaival ijesztgetve. S ez azért is tragikus tévedése Kassáknak, mert a népfront-koncepció az irodalompolitika síkján egy éppen az antiszektariánus harcban kikovácsolódott - nyitottabb, stratégiai-világnézeti távlatú marxista pártosság-értelmezés révén érvényesült. Éppen ez idő tájt tudatosodott a proletkultos „tendencia", a bürokratikus „pártköltő", illetve az elkötelezett, realista irodalom, a szocialista népiség és pártosság ha teoretikusan még nem is teljesen kidolgozott szembenállása. Bálint György, Révai József, Gaál Gábor, Lukács György, Fábry Zoltán, Darvas József „népfrontos" irodalmi tanulmányai bizonyítják ezt. Hiába tartja Kassák ekkor önmagát — szubjektíve őszintén — továbbra is a munkásosztály, a szocializmus ügye hívének (miként ez az Adyval foglalkozó sorokból is kiderül). Azzal, hogy a politika és művészet „munkamegosztásos" dialektikáját merev szembeállításként értelmezi; azzal, hogy elvont-formalista-entellektüel típusú politikaellenességgel tüntet, valójában a modernista esztétika egyik lehetséges (rosszabbik) konzekvenciájának tragikus történelmi ,,felelősség"-ét, felkészületlenségét bizonyítja. A valóság-fogalom, a múlt, jelen és jövő, a „nemzeti" és „egyetemes", az „osztályszerű" és „hitelesen emberi", „tendencia" és „pártosság" fogalmainak súlyos zavara jellemzi tehát a kassáki esztétikát. Egyúttal azt is bizonyítva, hogy a magyar marxista irodalomkritika immár több évtizedes történetében máig meg-megújuló két fő vitakérdés (a valóság-világnézetművészet hármas dialektikája valamint a nemzeti-népi jelleg problematikája) szervesen összefügg. Mégpedig: a közéleti-ideológiai szálakkal is átszőtt különbM esztétikai-filozófiai értelmezések révén. Hiszen a Kassák és avantgardista körének 10-es évekbeli Ady-képe*° a lényeget tekintve átmentődik-megőrződik a két világháború közötti időszakban is. Adynak „utolsó nemzeti költő"-ként, megkésettként, illetve — absztraktul - erkölcsi-világszemléleti forradalmárként való értelmezése lellegzetes kritikatörténeti tendenciára utal," 1 belefutott egyfajta — máig nyúló — modernista-kozmopolita koncepcióba is. Ezzel persze nemcsak a marxista kritika szállt vitába, hanem már ezt megelőzően a „népi" írók pub•° Lásd például KASSÁK LAJOH: Szintetikus irodalom. Ma, 1916. 2. sz. - KASSÁK LAJOS: A tizeves Nyugat. Ma, 1917. jan. 15. - RÉVAI JÓZSBF: Kassák, új fajiság és objektív líra Ma, 1917. okt. 15. - RÉVAI JÖZSEF: Babits Mihály. Irodalmi problémák. Ma, 1917. nov. 15. - BOROSS F. LÁSZLÓ: Ady Endre és az új magyar lira. Ma, 1918. okt. 15. - KAMA* LAJOS: Ady Endre 1877-1919. Ma, 1919. febr. 26. - DÉRY TIROR: AZ utolsó nemzeti költő. Nyugat, 1919. 343 347 L. KIRÁLY ISTVÁN: Ady Endre. Bp. 1970. I. köt. 692-693.
