Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Szabolcsi Gábor: A magyar szocialisztikus novella kezdetei 1900—1919

nek meg csípős karcolatai. Juhász, Móra barátja ő, aki József Attilát is pártfogolja s érvényesülésének útját egyengeti. Kapcsolatban van Eidus Bentiánnal is, bár nem tartozik ahhoz az illegális körhöz, mely körülötte csoportosult. Novelláiban a Jókaielbeszélések romanticizmusa, a szegedi parasztnovella elemei és egy könnyed, de céltudatos anekdotázás elegyedik. 1905- 1909 között jelennek meg novellái a Népszavában, mikor a szocialista irodalmi mozgalom sodra a legerősebb, s mikor a Világ megjelenése előtt a szocialisztikus és polgári radikális írói magatartás határai olykor alig szétválaszthatóan mosódnak egybe. Szigethy Vilmos találkozik a mozgalommal, de az mélyebben nem hat rá, sem gondolkodására, sem írói céljainak megválasztására. Mindvégig polgári radikális író marad, aki azonban mindig rokonszenvezett a tőle balra állókkal, gyűlölte a nyomort, s jókat mulatott a városi, megyei urak ostobaságain. Parasztnovelláinak egy része is ilyen dzsentri-leleplező anekdota, mint például A vármegye ismerőse. Erős érzék jellemzi az etikai konfliktusok iránt, s nem annyira a konfliktus személyeinek, egyéniségének erkölcsi tartalmait ütközteti, hanem inkább azokat az általános erkölcsi tartalmakat, amelyeket az ember örökéletűnek, mindig érvényesnek hisz, hogy bemutassa relativitásukat, azt, hogy csak látszólag élnek e törvények, s flastromjuk alatt rideg és közönyös emberi világ rejtőzik. Élesen támadja e hatalmi gépezet, az „adminisztráció" hibáit is. Nem írt sok novellát, s inkább a gyors, a napi tényekre reagáló, közvéleményt-befolyásoló humoros karcolatban alkotott érdekeset. A szegedi parasztnovella találkozása a szocializmussal érdekes irodalomtörténeténeti motívum, új színeket ad a szegedi parasztnovella történetéhez, de nem jelenti az iskolának a szocializmus felé való elindulását, s azt sem, hogy a szegedi parasztnovella rajta hagyta volna nyomát a két világháború közötti, szomiista gondolatokkal telített népiesek - Veres Péter, Szabó Pál, Sellyei József, Asztalos István — vagy a kommunista írók — Gergely Sándor, Nagy István — parasztábrázolásán. A későbbi fejlődés inkább a romantikus s a naturalista novellára épült, s Gergely Sándor esetében a már az 1905— 1910-es Népszavánál is jelentkező szociográfiai riportra, ; minek a húszas évek elején ő is jelentős művelője volt. A szegedi parasztnovella CLupán lehetőség maradt, fejlődése Tömörkény realizmusán nem lépett túl, csak a kísérleteket tette meg a továbblépésre. A parasztnovella naturalista ága Naszódy Zsigmond munkásságával csatlakozik a szocialista irodalmi áramlathoz. Naszódy jó szemű, a tárcanovella szabályait is jól értő író, a német munkásírók naturalizmusának hatása érződik munkáin. Jelenetei a paraszti lét tragédiáit dolgozzák föl, s naturalizmusát - mint példaképei didaktikus célzatossággal s olykor magyarázkodással elegyíti: az ábrázolt kis tragédia ilyen módon csak valamilyen erkölcsi vagy forradalmi tétel illusztrációja marad. Az írásban éppen csak megbúvik a valódi konfliktus, hogy egy aktuális didaktikus célnak megfelelő csattanó zárja a tárcát. Ilyen Az nraságé az igazság, mely aratásban kisemmizett parasztok hangulatát, keserűségeit írja le. Panaszra mennek a főbíróhoz, aki elküldi őket, vissza, a céltalan munkába. Kicsírázott, tönkrement búzát kell csépelniök, ami emberi táplálékul már alkalmatlan. A valódi konfliktus itt van. A didaktikusság kedvéért azonban egy jelenet zárja a tárcát: a pap. a főbíró, a jegyző cinkosul összenevetnek, s a pap még meg is jegyzi: „kiprédikálom őket". Ez a toldalék-csattanó az író esztétikai szándékaival ellentétben éppen a megdöbbenést oldja fel. Naszódy, bár tudja a tárcanovella műfaji szabályait, s jól villantja föl az élet egy pillanatában a több oldalról ható erőket, didaktikusságával rendszerint elrontja az esztétikai hatást. Ez másokra is jellemző, s egyebek közt annak a hatás-