Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Alfred Klein: A német szocialista irodalom fejlődése 1918-1933 között
Ezek a költők szakítanak a császárság hivatalos eszmevilágával, kizárólag csak azt akarják elismerni, ami valóságos. Minden eszményt a valósággal hasonlítanak össze, a valóságos viszonyokat és érdekeket pedig a polgári ideológia ködösítő frázisaival. Ludwig Renn azt hangsúlyozza, hogy a háború élményét „expresszionista módon" is megpróbálta szavakba foglalni, de harctéri megfigyeléseiről ezzel a módszerrel nem tudott tiszta képet adni. Egon Erwin Kisch háborús naplójában, a „Soldat im Prager Korps"-ban feljegyzi mindazt, amit a hivatalos sajtó nem közölhet, Bertolt Brecht az „Óh-Ember !" szentimentalizmusa ellenében írja a T rommein in der Nacht („Dobszó az éjszakában" 1919) című darabját. Mindezek jelzik az ellentétes álláspontot: az írás lehetséges „tárgyias" és „józan" módját. Brecht színművében úgy látja: a forradalom eszményei elsikkadnak, mert a háborúból visszaözönlők tömegei inkább arra vágynak, hogy hazamenjenek, semminthogy harcoljanak a proletár mozgalom célkitűzéseiért. Bertolt Brecht nemcsak az expresszionizmusban, annak idealizmusában kételkedik, hanem egyúttal a proletár ideálokban is, amelyeket szerinte csak néhány mártír vesz komolyan. A tömegek magatartásának e bírálatát Brecht nem kötötte össze ekkor még a szociáldemokrácia árulásának elítélésével. Bertolt Brecht „Trommeln in der Nacht" című színműve mégis mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a burzsoázia és a proletariátus között a Novemberi Forradalomban nyíltan kitörő osztálykonfliktust csak abban az esetben lehet művészileg sikeresen ábrázolni, ha szakítva a történelem által túlhaladott „Óh-Ember"-pátosszal, a forradalom konkrét menete válik a költői formálás tárgyává. Az írók új viszonyát a valósághoz az Októberi Forradalom és a német Novemberi Forradalom teremti meg. Ez a viszony éppen abból indul ki, aminél sok expresszionista megreked: a háborús és a háború utáni idők fejlődésének tényeiből. Az úgynevezett „Sachlichkeit" az irodalomban a kapitalizmus viszonylagos stabilizálódása előtt felbukkan, azaz, még mielőtt divattá vált volna. Az iránynak leghaladóbb képviselői (több alkalommal említettük már Bertolt Brecht, Ludwig Renn és Egon Erwin Kisch nevét) a valóság realista ábrázolására törekszenek. Az expresszionizmus egykori képviselői, Friedrich Wolf és Johannes R. Becher a húszas—harmincas évek fordulóján velük együtt sorakoznak fel egy egységes politikai és irodalmi fronton. Oroszországban a Nagy Októberrel és Németországban a szocialista mozgalom fellendülésével új feltételek érlelődtek tehát a munkásosztály forradalmi irodalma megteremtésére. A háborúellenes irodalom és a Novemberi Forradalom irodalma persze éppen olyan ellentmondásos, mint maga a forradalom. A polgári-demokratikus forradalom mögött erős tömegmozgalom állt és igyekezett azt részben proletár irányba terelni. Ebben az értelemben kell Oskar Kanehl, Erich Mühsam, Bernhard Kellermann, Franz Jung, Oskar Maria Graf és Leonhard Frank irodaimi működését olyan kísérletnek tekintenünk, amely lépést kíván tartani a társadalmi fejlődéssel és elő kívánja segíteni a proletariátusnak a viszonyok megváltoztatására, a kapitalizmus megdöntésére irányuló támadását. Ebben a körben a háborúellenes tömegmozgalom és a forradalom egyes szakaszai némileg másképp tükröződnek, mint az expresszionisták müveiben. Oskar Kanehl költeményeivel közvetlenül a nagy tömegekhez szól és sokkal erősebb visszhangot vált ki, mint az expresszionista lírikusok és drámaírók. De mert nem halad együtt a Kommunista Párttal, és mert ragaszkodik a „baloldali" szakadárcsoportok látszatforradalmi frázisaihoz, végül zátonyra fut az irodalom területén is. Az anarchizmus fontos szerepet játszik Erich Mühsam, Oskar Maria Graf és Franz Jung írói fejlődésében. Franz Jung például a Proletarier, Die rote Woche és a Die
