Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása
számára, tovább kell azt fejleszteni. A nyelvet hajszál pontosan kell kezelni." Háy „materialista" drámaírást kíván, mivel „A materialista dramatika, nemcsak jobb dramatika, hanem az elnyomottak ügyét szolgáló dramatika." S ugyancsak a Gondolatban jelent meg Gésmey Pál cikke Színház és filozófia címen (1935. 130- 134.), amely a proletárszínpad módszerét bírálva indirekte Brecht módszerére is célzott: A proletárszínpadok „ismeretelméleti" materializmusát mechanikus materializmusnak nevezte, s kifogásolta az e színpadokon látható cselekvésben, hogy „nem az agy kategóriáján keresztülment osztálycselekvés, hanem közvetlen osztálycselekvés, előre elhatározottság, mechanika." „A történelem pontosan fel fogja mérni — olvasható a cikkben — , hogy a proletárszínpadnak ez a mechanisztikus materializmusa, ez a vulgármaterializmusa mennyit használt és mennyit ártott. A közvetlen ma számára azonban nem ez az értékelés a feladat: hanem elsősorban is annak a megismerésnek a propagálása, hogy a színpadi materializmusnak ez az útja járhatatlan." A megoldás: a dialektikus materializmus érvényesítése a proletárszínpadon. Ismételjük: kitűzött témánk keretében nem lehet feladatunk e nagy nemzetközi vita- és irodalomtörténeti folyamat részletes bemutatása, amelynek nyomait Brecht magyar tükrében is fölfedezhetjük. Csak néhány további faktumra kell még rámutatnunk, így például Háy Tiszazugának fogadtatására, ami Brecht nyílt vagy burkolt kritikájára is alkalmat adott. A darab szövege a moszkvai Das Wort 1936. évi 3. számában jelent meg, hamarosan a „hagyományőrzők" egyik ütőkártyája lett, s különös tekintélyt adott neki Lion Feuchtwanger ugyanott, az 1937. évi 7. számban közölt méltatása. Feuchtwanger ugyanis, aki Brecht „felfedezője", régi munkatársa és az időben vele (és Willi Bredellel) együtt a lap szerkesztője volt, így kezdte cikkét: „Azóta, hogy Brecht első kéziratát olvastam, soha még kortársi német író színdarabja akkora hatást nem tett rám, mint e dráma, a Haben, Julius Hay színdarabja 14 képben." Feuchtwanger részletesen elemezte a darab cselekményét, különösen kiemelte Képes bába alakját, amely „a valóságos mindennapi életből és egyben a balladából való, van benne valami misztikus, költői megtestesülése a végzetszerű, naiv, tehát ártatlan 'hírvágynak', olyan mint valami kispolgári Mammon." A darab nagy érdeme, Feuchtwanger méltatása szerint, a módszere volt. „A Haben minden ízében marxista darab, az általam ismert német darabok közül az első, amelyik nem beszél a marxizmusról, nem is énekel róla, hanem belülről van marxizmussal átitatva." És tovább: „E szerző számára a marxista tanok nem gondolatok csupán, hanem eltöltik egész lényét, egészen a már nem-tudatos tárnáiig. Ebből magyarázható, hogy ez a költő, Julius Hay az első marxista drámát tudta megalkotni a németek között. Darabjának világát ugyanis nem szükséges előbb marxista mondásokkal (Sprüche) kommentálni, hanem a nézőnek pusztán kényszerűen hitető létével rejtvényt ad föl ez a világ, amelyet csak az összefüggések marxista felismerése útján lehet megoldani." Darabja csúcspontjain a szerző eléri a nagy ballada hatását „a szó tulajdonképpeni értelme, a táncköltemény, a kecske/ánf, a 'tragédia' értelme szerint. S mindezt nem görcsösen, nem stilizáltán, hanem könnyedén és a legtisztább realizmusból fakadón." (77-80.) Ennyi lelkesedés nem maradhatott hatástalan. Háy darabja elismerést aratott, csak Brecht jegyzett fel róla naplójába, akkoriban, lesújtó szavakat. De Alfred Kurella is, aki a moszkvai Das Wort 1938. évi 9. számában recenzeálta Julius Hay Drei Schauspiele című kötetét, megjegyezte (134.), hogy a Gott, Kaiser, Hauer jobb darab, mint a Haben. Kurella problémája az volt, milyen értelemben kell a hagyományos eszközökkel dolgozó darabol az irodalmi újítás győzelmének elfogadni? ,,Háy újító. Jobban mondva: a körülmények, amelyek között alkotott, sajátos értelemben tették őt újítóvá, annak