Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)

Vajda Gy. Mihály: Bertolt Brecht magyar fogadtatása

belső törvényeihez igazodik, annak szükségletei szerint alakul, de — és az előbbi tétel csak e korrekcióval érvényes — azért nem függetlenül magának a recepció tárgyának belső lehetőségeitől sem. A múlt század középi orosz forradalmi írók, akárcsak Petőfi, azért becsülték és ünnepelték Béranger-t, mert szükségük volt hangjának népiességére, mondanivalójának demokratizmusára; viszont éppen az ő lelkesedésük bizonyította be, hogy Béranger költészete a francia lírán belül „külön út" volt, amelynek értékelése saját nemzeti irodalmán belül revízióra szorult. Ha Goethe és Schiller az európai romantika kialakulásában olyan nagy szerepet játszottak, ez azt jelenti, hogy költészetüknek volt belső affinitása az európai romantikával. A költészet irodalmak közötti történetének tanúsága így hát mégsem csak a befogadókra vonatkozik, hanem a befogadottról is elárul valamit. A tükör egy kissé mindig torzít, de egyúttal olyan vonásokat is kiemel, amelyek magán a tükrözött tárgyon kevésbé feltűnőek. A lírikus előtérbe kerülése Brecht magyar történetének kezdetén felhívja a figyelmünket arra, hogy egész egyéniségében, költészetének egész struktúrájában alighanem nagyobb szerepe van a lírának, mint amennyire a köztudat tartja. Teóriái, epikus színpada, alakteremtő fantáziája takarják egyéniségének lírai alapszövetét, belső kötődését a világ és a gondolatok lírai kifejezéséhez, látszólagos szabadossága elfedi formaszigorát, szerkesztésének tudatos ökonómiáját. Mindjárt első drámájában, a Baalbau líráját formálta meg a színpadi formában, és drámaírásának nem egy kiemelkedő pontján éppen a líra jelenléte dominál. A lírai alaptermészet Brecht alkotóidejének első felén minduntalan kiütközik; a második fele, a „tandrámák" után következő stílusváltástól kezdve a drámai „objektivitás" felé tendál, anélkül, hogy a lírai-költői elemtől végleg el tudna szakadni. A harmincas évek közepéig írt kiemelkedő darabokban viszont líra is kulminál: a Baal, a Koldusopera vagy A rendszabály belsőleg uralkodó vonása a líraiság. Amikor Feuchtwanger A siker című regényében Brechtről másolja egy különös mérnök alakját, ő is lírikusnak mutatja be, énekesnek és balladaköltőnek, ami abból a szempontból jellemző, hogy Brechtről alkotott képének legjellegzetesebb vonásait e szerint — noha drámaírásában működött együtt vele - llrikusi minőségében látta. Sőt maga Brecht egy 1938-ból, tehát az expresszionizmus-vita idejéből származó „védekezésében" — tudniillik a formalizmus vádja ellen védekezve — lírájára hivatkozott, s azon mutatta ki, hogy nem mellőzte a hagyományos formákat sem.

4 Lírikus volta eszerint saját tudatának is előterében állt. Ismeretes továbbá, hogy 1927-ben a berlini Die Literarische Welt című lap egy az ifjú lírikusok számára kitűzött pályázat egyik döntőbírájául Brechtet kérte föl. A Koldusopera keletkezése idején Brecht Urai szaktekintélynek számított. Magyar tükre, amely a 20-as években a lírikus képét verte vissza, eszerint nem torzított. Brechtet mint drámaírót nálunk is a Koldusopera vezette be. Az 1928. augusztus 31-i, Erich Engel rendezte berlini bemutatót követő két-három éven belül ez a darab végigjárta a világ színpadait. A berlini után következő német nyelvű előadása 1929 márciusának elején volt Bécsben. Kelet-Európa városai közül (a nemrég elhunyt Pencso Penev professzor szóbeli közlése szerint) elsőnek, már 1928-ban, Szófiában került színre Nikoláj Fol rendezésében. Magyar részről ugyancsak már a berlini bemu'Vrt. Brecht válaszát a Deutsche Satiren c. kötete fogadtatátára: Reimlose Lyrik mit unregclmássigen Rhythmen Megj. először: a moszkvai Das Wort utolsó számában (1939. március). m