Szabolcsi Miklós - Illés László szerk.: Meghallói a Törvényeknek (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 3. Budapest, 1973)
Szili József: A szocialista irodalomtudomány Angliában
ráfiái Shelleyről, illetve James Thomsonról. 6 Szocialista igénnyel írta zene- és színikritikáit G. B. Shaw is. 7 A munkásmozgalomhoz tartozó, valamint a szocialista érzelmű és gondolkodású elődök esztétikai és kritikai munkálkodásán kívül egyéb, tágabb értelemben vett előzményekre is gondolhatunk. Nevezetesen az angol irodalomtudománynak arra a tendenciájára, amely Sámuel Johnsontól és Thomas Wartontól kezdve társadalomkritikai és etikai szempontokat is érvényesített az irodalom értékelésében. A szociológiai érdeklődésű Leslie Stephen vagy Coventry Patmore munkássága különösen figyelemre méltó mint ilyen előzmény. A húszas évek végétől kezdve szélesen bontakozott ki Angliában a tudományos szocializmus szempontjainak érvényesítésére vállalkozó irodalomkritikai és irodalomelméleti tevékenység. A munkásmozgalom fellendülésének ebben az időszakában sok irodalmárt vonzottak magukhoz a marxizmus eszméi. Közülük ketten — Christopher Caudwell és Ralph Fox — ma már a marxista irodalomtudomány történetének klasszikus alakjai. Mi jellemezte leginkább a szocialista, marxista törekvésű irodalomtudományi tevékenységet fejlődésének ebben a szakaszában? Mindenekelőtt az, hogy a szorosan vett irodalomtudományi tevékenység csak nagyon kis részét alkothatta a szocialista politikai és kulturális mozgalmaknak. A sürgető feladatok miatt elsősorban a közvetlen művelődéspolitikai és agitációs értékű kérdésekre összpontosult a kommunista és más baloldali, antifasiszta irodalomértők figyelme. A kortársi irodalom megítélésében is nagy szerepe volt az aktuális társadalomkritikai és politikai szempontoknak, vagy az olyan, gyakran igen elvontan fölvetett kérdéseknek, hogy például milyennek kellene lennie a jelen vagy a jövő proletárirodalmának. A polgári irodalom és a polgári írók iránti türelmetlenség jelei, melyek gyakran antifasiszta baloldali írókkal szemben is megnyilvánultak, jórészt szintén az efféle sterilen teoretikus kérdésfeltevésekből eredtek. Természetesen szerepe volt a türelmetlenségnek vagy a türelmetlenség látszatának kialakulásában annak is, hogy éles publicisztikai viták folytak, s az esztétikai kérdések nem történelmi távlatokból, hanem a közvetlen politikai harc, az írók nyílt politikai pártállása alapján merültek fel. Előfordultak itt is a szocialista irodalomtudomány olyan „gyermekbetegségei", mint a témaválasztás közvetlen társadalmi, politikai fontosságához mért esztétikai ítélkezés vagy az elfogultság az ún. formabontó stílustőrekvésekkel szemben. R. D. Charques például, aki Contemporary Literature and Social Revolution (Korunk irodalma és a társadalmi forradalom, 1933) című munkájában a küszöbönállónak vélt szocialista forradalom szempontjából l próbálta áttekinteni a költészet, a regény és a dráma helyzetét a kapitalizmus válsága, a gépkorszak és a szocialista forradalom korának viszonyai között, elsősorban tematikus szempontok alapján mérlegelte az irodalmi művek forradalmiságát. Mint egy korabeli könyvbírálat megjegyezte, „ahhoz képest, hogy forradalmár, Charques ítéletalkotásának módszerei bántóan konzervatívak". 8 Ezekben az években azonban a konzervatív ízlést az „irodalmi baloldal" körében még az avantgárddal rokonszenvező irodalmárok viszonylag széles tábora ellensúlyozhatta. A költészetben ismeretes az „oxfordi költők" - Auden, Spender, Day Lewis és társaik - törekvése, hogy a haladó társadalmi tartalmat az angol avantgárdé költészet - jelesül Ezra Pound •Vö.: reiieaiic counaancTHMecKoro peajiH3Jwa. Id. mű 105. és kk. 'Vö.: E. STRAUB«: Bemard Shaw: Art and Socialism. London, 1942. • Frank Chapman. Scrutiny, 1943. március, 423.
